Megmutatták az új Astra kombiváltozatát

2021.12.01. 09:42

Idén nyáron mutatta be az Opel a vadonatúj Astrát, vagyis az L-jelű szériát. Nagyon fontos modell, hiszen egyrészt ez a stellantisos idők első Astrája, másrészt pedig ebből készül először plug-in hibrid változat. Nemrég már testközelből is megnézhettük a friss kompaktot, de egy valamire még várnunk kellett: az új Astra kombira.

Most ez a várakozás is véget ért, a németek ugyanis leleplezték végre a Sports Tourert, amely nem meglepő módon a Vizor-maszktól a B-oszlopig egy az egyben azonos az ötajtós variánssal. Hátra viszont rajzoltak neki egy szép nagy puttonyt: ha sima belső égésű motorral vesszük a kombi Astrát, akkor 608 literrel gazdálkodhatunk, a hátsó üléssor ledöntésével egészen 1634 literig bővíthető a raktér. Ebből elvesz valamennyit a plug-in hibrid hajtáslánc, a konnektoros változat csomagtartója alapból 548 liter, kibővítve 1574.

A csomagtérpadló is csak a hagyományos hajtású Astráknál állítható kétféle magasságban, vagy dönthető 45 fokos szögben, a konnektoros hibrid esetében nem, hiszen itt útját állja a lítium-ionos akkucsomag. Mindenesetre a rakományt mindegyik Sports Tourer esetében hatvan centire kell emelnünk bepakoláskor.

A piaci bevezetést 2022 nyarára tervezik. Ekkor a 180 lóerős plug-in már elérhető lesz, de a 225 lovas változat csak később jön. Emellett az 1,2 literes, háromhengeres turbós alap-benzinmotor 110 és 130 lóerős variánsa, valamint a négyhengeres, szintúgy 130 lovas, 1,5-ös turbódízel is kérhető lesz a Sports Tourerbe, ugyanúgy, mint az ötajtósba. A belső égésűeknél a hatfokozatú kézi váltó a széria, a plug-in hibrid nyolcas automatája az erősebbekhez felárért rendelhető.

Az új Astra Sports Tourer árlistáját jövő év elején teszi majd közzé az Opel, de nyilván valamivel a sima ötajtós fölé lövik majd be.