Kiderült, mit tud a Lotus Emira

2021.09.21. 06:05

A bemutató idején csak sejteni engedték, hogy mit nyújt az új sportkocsi, amely méretben és teljesítményben is az Evora utódjának tekinthető. Most viszont napvilágot láttak a konkrét adatok az első szériaváltozatról.

Ezek szerint az Emira First Edition változatába a Toyota kompresszoros, 3,5 literes V6-osának 405 lóerős változatát építik, ami brit birodalmi mértékegységben kereken 400 lóerőnek felel meg.

A motort egy picit másként hangolják a kézi és az automata váltóval felszerelt kivitelhez, így az előbbiben 420, az utóbbiban 430 Nm csúcsnyomatékot ad le. Ezzel a motorral az Emira egyébként 4,2 másodperc alatt gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 290 km/h lesz.

Azt már korábban elárulták, hogy a Toyota V6-osa csak átmeneti megoldás, lesz, és most az is kiderült, hogy meddig tart majd. Az AMG kétliteres motorjával csak 2022 őszén érkezik a First Edition felszereltségű modell, amelyet most még a Toyota motorral kezdenek forgalmazni, olcsóbb kivitelekbe pedig 2023-tól építik majd be a Mercedes-féle négyhengerest.

A most ismertetett V6-os Launch Edition öt híján 76 ezer fontba (31,4 millió forintba) kerül, a legolcsóbb Emira változatnak pedig a 2023 tavaszára ígért AMG motoros Base Edition ígérkezik, amely öt híján 60 ezer angol fontért (kb. 24,8 millió forintért) lesz kapható.