Okosan trükközik a Cadillac

2021.09.20. 16:11

A Tesla Model 3 annak idején sok százezer előrendelést produkált néhány nap alatt. A Cadillac-nél nem egészen erről van szó, annak ellenére, hogy a GM luxusmárkája kapcsán is hasonló újságcikk-címeket lehet látni.

Az átverés ott van, hogy a General Motors úgy paraméterezett fel mindent, hogy villámgyorsan el is fogyjon a Lyriq Debut Edition. Ebből a változatból ugyanis összesen 1500 példány készül, az előrendeléshez pedig elég volt száz dollárt kifizetni. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy percek alatt meglett a lehetséges gazdája a sorozat minden autójának.

Ugyanakkor semmi nem garantálja, hogy aki kifizette a százast, az a teljes vételárat is ki tudja, vagy ki akarja fizetni, hiszen a foglalás csak egyfajta előrendelési jogot rögzít. Ráadásul nem is most indul a termelés, hanem valamikor 2022-ben, azonban a Debut Edition-t 2023-as modellként emlegetik, ami második féléves szállítást jelent.

A Lyriq papíron egyébként nem lenne rossz villanyautó – 100 kWh-s akkumulátort és 340 lóerős hajtást ígér, a márkától megszokott luxuskivitelű karosszériában. Az 59 ezer dolláros alapár azonban nem kevés, és azzal együtt, hogy a General Motors új villanyautós megoldásai egyelőre teljesen ismeretlenek, ez elég komoly kockázatot rejt. Ezek alapján egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk 1000 dolláros foglalóval egy néhány tízezer darabos első szériára hasonló tempóban csapott volna le a közönség.