Vidám festmény lett ebből a 2-es BMW-ből

2021.09.16. 12:40

Az új 2-es BMW Coupé egyik, talán kevésbé ismert tulajdonsága, hogy nem Németországban készül. A BMW a mexikói San Luis Potosiban gyártja az egész világ számára, a 3-as szedán mellett.

Ennek kapcsán a mexikói BMW gyár munkatársai, és egy helyi művész alkotta meg ezt az egyedi példányt, amelyhez hasonlóan színes fényezést aligha visel majd másik BMW. A Bosco nevű művész a mexikói és a német zászló színeiből merített ihletet a munkához, de nem szorítkozott a vörös-fehér-zöld és a fekete-vörös-sárga kombinációkra. A végeredmény sokszínű vidám kavalkád, amely kifejezetten jól áll a legkisebb hátsókerék-hajtású BMW-nek.

Az egyedi mintázatot a mexikói BMW gyár két fényezője valósította meg: a nyolc színű festést 6,1 liter festék és 2,5 liter lakk segítségével fújták az autóra. Egy ilyen munka persze nem gépesíthető, így Louis Esquivel és David Fernandes órákat töltött a festés megvalósításával: öt réteget fújtak az autóra, ami fél óra száradási idővel is legalább két órás elfoglaltságot jelentett. Donornak természetesen a legjobb, jelenleg elérhető változatot választották: az M240i xDrive típust.

Ennyire színpompás 2-es valószínűleg nem készül még egy, viszont van rá esély, hogy viszonylag széles színválasztékot kínáljon a BMW ebből a típusból is. A fronthajtású 1-es és a 2-es Gran Coupé típusok esetében már 160 színből álló palettáról lehet választani, azaz a technológia nem hiányzik.