Saját óriásgyárat épít a Rimac

2021.04.12. 13:14

A villanyautó-fejlesztés egyik fellegvárának tartott horvát vállalkozás az elmúlt évek során hatalmas bevételekhez jutott, többek közt a nagy autógyárak megbízásai révén. Most megmutatták, mibe fektetik ennek a pénznek egy jelentős részét.

A cél egy új központi telephely felépítése, ahol a fejlesztések mellett már nagy volumenű gyártásra is lehetőség lesz. Az új, Zágráb melletti létesítményt két nagyobb épület uralja majd: a kisebbikben a fejlesztés, a nagyobbikban a gyártás zajlik majd. A tervek szerint 2023-ra fejeződhet be az építkezés, és kezdődhet meg a villanyautókba szánt hajtásrendszerek és akkumulátorok gyártása.

A Rimac az új helyen, amelynek a kialakítására 200 millió eurót szánnak, a tervek szerint 2500 főt foglalkoztat majd, és a két nagy épület mellett tartalmaz majd egy teljes tesztpályát is. Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az irodaépület és a gyár tetejét is napelemtáblát foglalják el, az épületek közti tereket pedig ligetes jellegű zöldfelület tölti ki, így az üzem a tájképbe sem rondít majd bele.

A Campus – ez a létesítmény hivatalos neve – a Rimac közleménye szerint évtizedekre meghatározó eleme lesz a cég tervezett karrierjének. Itt képzelik el a cég valódi sportkocsigyártóvá és elsőosztályú beszállítóvá válását.

Eddig, épp a megfelelő hely hiányában, a Rimac egyedi jelleggel épített néhány autót. Ez elvben az idén megjelenő C_Two-val változhat meg, de a Rimac valódi autógyártóvá válásának is a Campus felépülése adhat lendületet.