Új terepjárót készített az Isuzu

2020.10.29. 09:44

Az Isuzu a D-Max után annak zárt testvérmodelljéből, az MU-X-ből is bemutatta a következő generációt. A látvány sokat változott az elődhöz képest, a lényeg azonban alig: ismét egy alvázas, hétszemélyes terepjárót építettek a jól ismert pickup alapok köré.

Az újdonság első ránézésre csak stílusában emlékeztet az új D-Maxra, a látványosan hasonló részlet kevés. Egész más például az autó orrkialakítása: vastagabb peremű, szabálytalanabb kontúrú hűtőmaszkot és alacsonyabb fényszórókat kapott. Alaposabban megnézve azonban feltűnhet, hogy a motorháztető és a két első ajtó egy az egyben a pickup öröksége, ahogy valószínűleg az első sárvédők is. Emellett a belső tér kialakításában is számos közös pontot fedezhetünk fel. Nagyon hasonló például a műszerfal és a kezelőszervek kialakítása, csak a középkonzolt keretező elem és a műszerfal teteje más.

Műszakilag már sokkal egyértelműbb a rokonság: a MU-X is alvázas konstrukció, és a hajtásláncok is azonosnak tűnnek, csak a hátsó futómű más: a merev tengely helyett itt komfortosabb, multilink rendszerű felfüggesztést alkalmaznak. Hajtásból egyelőre kétféle van: az 1,9 literes, 150 lóerős turbódízel motort hatfokozatú kézi vagy automata váltóval és hátsókerék-hajtással kínálják, míg a 3 literes, 190 lovas dízelt csak automatával és összkerék-hajtással küldik gyártásba.

Az új terepjáró egyelőre Thaiföldön és néhány más délkelet-ázsiai országban mutatkozik be, később pedig Ausztráliában is elérhető lesz. Ám az európai forgalmazásnak viszonylag kicsi a valószínűsége, hiszen itt az előző generációval sem próbálkoztak, pedig hét éve még sokkal egyszerűbb volt megfelelni az itteni kibocsátási előírásoknak.