A Toyota Yaris átment az új típusú EuroNCAP teszteken

2020.09.16. 17:15

Az EuroNCAP tavasszal hozta nyilvánosságra új törésteszt-eljárását, most pedig azt is megnézhetjük, hogy hogyan lehet az új követelményeknek megfelelni.

A Toyota Yaris lett az első tesztalany, amelyet már mozgó akadállyal ütköztettek félfrontálisan, lemérve azt is, hogy az autó orra hol okozza a legnagyobb kárt a másik járműben, emellett végeztek teljes frontális ütközési tesztet merev akadállyal, tesztelték az oldalütközés hatásait több utas esetén, és persze végigtesztelték az automata vészféket is, mindenféle méretű és típusú akadállyal.

A Yaris a felnőttek védelmére 86, a gyerekekére 81, a gyalogosokéra 78 %-ot kapott, aktív biztonsági felszereltségét pedig 85%-ra értékelték. Ez elég egy ötcsillagos értékeléshez az új rendszerben is, annak ellenére, hogy például az elöl utazók combját, illetve a vezető mellkasát viszonylag nagy terhelés éri frontális ütközéskor.

Igazán persze akkor derül majd ki, hogy mit érnek az új vizsgálati módszerek, ha további tesztek során kiderül, hogy mennyire differenciál majd az egyes típusok közt. A korábbi, 23 évig használt módszer legnagyobb baja az volt, hogy mostanra minden gyártó tökéletesen kiismerte, így legfeljebb olcsó modelleknél, költség-megfontolásokból fordult elő, hogy az új modellek nem hozták az ötcsillagos eredményt.