A Mercedes egy vagyont fizet szabálytalan dízelmotorjai miatt

2020.08.14. 13:20

A Daimler a Volkswagennél ügyesebben intézi saját, szabálytalan dízelmotorokkal kapcsolatos ügyét. Eddig is úgy kommunikáltak róla, hogy a részleteket alig érintették, de időről időre azért nyilvánosságra kerül néhány olyan információ, ami jelzi, hogy azért ez sem lehet jelentéktelen szabálytalanság.

mercedes sky

Most például az Egyesült Államokban kötöttek egy peren kívüli megállapodást a helyi környezetvédelmi ügynökséggel (EPA) és az igazságügyi minisztériummal (DoJ). Ez alapján 1,5 milliárd dollárt fizetnek, amivel az ügy kapcsán felmerülő környezetvédelmi károkozást téríti meg a cég. Cserébe az ügyet a helyi hatóságok nem veszik elő többet. Emellett a Mercedes 592 millió euró kártérítést fizet egy csoportos perben, amelyet a vásárlók indítottak.

Az Egyesült Államokban 2016-ban indult vizsgálat a Mercedes dízelmotoros modelljeivel kapcsolatban. Ennek során kiderült, hogy nagyjából 250 ezer személyautó és furgon került forgalomba az országban a normáknak nem megfelelő dízelmotorokkal – ezek kapcsán jöhetett létre a két megállapodás.

Bár a részletekről sokkal kevesebb információ derült ki, mint a Volkswagen dízelbotránya kapcsán, annyi azért sejthető, hogy a Mercedes esetében jóval kevesebb autóról van szó, mint amennyit a VW ügye érintett. Európában két éve 770 ezer autót hívtak vissza, mert azok nem feleltek meg a károsanyag-kibocsátási normáknak. A pontos számokat nem ismerjük, de amit eddig nyilvánosságra hoztak, az alapján világszerte valamivel több, mint egymillió szabálytalan Mercedesről lehet szó, szemben a VW 11 millió csalószoftveres járművével.

A Daimler korábban több alkalommal is közölte az európai visszahívások kapcsán, hogy minden autója megfelel a hatályos jogszabályoknak, ami ellentmondásosnak tűnhet, de nem feltétlenül hamis állítás. Korábban ugyanis akadt egy olyan kiskapu, amely lehetővé tette a kipufogógáz-tisztító rendszerek lekapcsolását, ha az az élettartam csökkenésének megelőzését szolgálta. Így lehetséges, hogy az Euro 6d Temp norma 2017 szeptemberi bevezetése előtt a dízelmotorok némelyike a határértéknél 10-15-ször nagyobb nitrogén-oxid-kibocsátást produkált, és Európában mégsem számított szabálytalannak.