Nyolcszáz kilométeres hatótávú villanyautót ígér a Lucid

2020.08.13. 06:11

Volt egy pillanat, amikor úgy nézett ki, a Lucid lehet a Tesla egyik komoly kihívója. Az Air szedán fejlesztése azonban elég lassan haladt, és most már úgy tűnik, a kész termék nem is a Teslának, inkább a Porschének okozhat fejfájást.

A korábbi ígéretek szerint az Air, amelyet még 2016 végén lepleztek le, 350 km/h-s végsebességű lesz, most pedig azzal fejelték meg ezt, hogy a csúcsváltozat hatótávja független mérések szerint eléri a 832 kilométert. A mérést ugyan nem az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA végezte, de állítólag a feladattal megbízott német cég igyekezett mindenben követni az amerikai mérési módszereket.

Ezzel a Lucid lehet az új hatótáv-rekorder: ebből a szempontból eddig a Tesla Model S Long Range Plus volt a legjobb pénzért megvehető elektromos autó, valamivel több, mint 640 km-es EPA hatótávval.

Az Air-ről még annyit árult el a Lucid vezetője, Peter Rawlinson, hogy az ára kezdetben bőven 100 ezer dollár felett lesz, de később lesznek majd olcsóbb kivitelek is. Úgy néz ki, a Lucid is igyekszik kihasználni a türelmetlenebb, és jobb módú vásárlókat, és a nagyobb hasznot hozó csúcsváltozatokkal kezdik a forgalmazást, ahogy szinte minden eddigi villanyautó-gyártó tette.