Veszélyben a Renault nagy terepjárója?

2020.07.04. 06:41

Az aktuális Koleos egyike a Renault idegen tollainak: gyakorlatilag a Nissan X-Trail Renault jelvényes átirata, amelyet 2016-ban mutattak be, és úgy tűnik, a piac nem igazán fogadta be.

A típusra az irányította rá a figyelmet, hogy Nagy-Britanniában a Renault már most kivette a kínálatból, mondván, hogy a kereskedelmi szempontból lényeges típusokra koncentrálnak. Magyarul nem nagyon tudták eladni a Koleost: tavaly 1007 példány fogyott a szigetországban. Ám a helyzet egész Európát nézve sem sokkal jobb, a 2019-ben eladott 12 371 autóért valószínűleg a gyártást sem feltétlenül éri meg fenntartani. A típus Kínában ugyan kelendőnek tűnt egy rövid ideig – ott 2017-bel elment belőle 46 ezer példány – de a lendület nyom nélkül tűnt el, tavaly már nem érték el a 9000 példányt sem. Az X-Traillel szemben ráadásul a Koleos Észak-Amerikában, ahol átlagos méretű, így keresett modell lehetne, nem kapható, így mostanra nemigen maradt piac, ami eltarthatná.

Úgy tűnik, nem a Koleos az egyetlen Renault modell, amelynek hasonlóképp megkérdőjeleződött az életképessége. Az Autocar szerint a Talisman, az Espace és a Scenic, sőt, a Mégane jövője sem biztosított.

A Renault modellpalettával kapcsolatos tervei jó ideje nem világosak: Carlos Ghosn 2018-as letartóztatása óta senki nem tett le új tervet az asztalra. Ilyet a június 1-én hivatalba lépett új vezérigazgatótól, Luca de Meótól várnak, de valószínű, hogy még hónapoknak kell eltelnie, mire ő áttekinti a helyzetet, és dönt a jelenlegi választék átalakításának irányáról.