Tévedésből 28 darab Tesla Model 3-at rendelt egy német apuka

2020.07.02. 14:57

A német kormány még vonzóbbá tette az elektromos autók vásárlását, ugyanis nemrég megduplázták a rájuk vonatkozó állami támogatást. Egy apa-fia páros kapva kapott az alkalmon, már éppen ideje volt Ford Kugájukat leváltani valami újabbra. Végül egy Tesla Model 3 mellett tették le a voksukat, le is ültek a gép elé megrendelni az autót - írta a Carscoops.

Este 9-kor adták le az első rendelést, azonban nem kaptak visszaigazoló üzenetet a 100 eurós rendelési díjról. Emiatt úgy gondolták, nem volt sikeres a vásárlás, így addig ismételgették a műveletet, amíg egyik alkalommal végre kaptak visszaigazoló értesítést. Ez a pillanat pontosan két órával és 27 próbálkozással később érkezett el. Ekkor azonban kiderült, hogy az összes sikertelen próbálkozás sikeres volt, így összesen 28 autót rendeltek, 1,4 millió euró értékben - nagyjából 490 millió forint jelenleg.

Persze végül nem kellett kifizetniük az óriási összeget, de félő volt, hogy a 100 eurós rendelési díjakat kiszámlázzák majd. Ez 2700 ablakon kidobott eurót jelentett volna, de a Tesla ügyfélszolgálata ezt is elengedte, így csak egyetlen autó árának a rendelését kellett ténylegesen kifizetniük.