Megjöttek az új, kétajtós E Mercedesek

2020.05.27. 09:45

A négy oldalajtós változatok után a Mercedes bemutatja a kétajtós E osztály felújított kiviteleit is. A recept nem változott érdemben: itt is alkalmazták a lefelé szélesedő hűtőrácsot, és ehhez igazították az orr-rész többi formai megoldását. Az összhatás a Coupé és Cabriolet változatok esetében is agresszívebb, mint eddig volt, de azok után, hogy hasonló megoldást láthattunk már több más Mercedes típuson is, meglepni senkit nem fog.

Belül is csupa ismerős megoldással találkozhatunk, bár ezek egy része a kétajtós E osztályban csak a frissítéssel válik elérhetővé. Ilyen a duplaküllős, érintőgombos kormánykerék – hogy ne tapizza le a sofőr véletlenül a gombokat, arról a befelé döntött küllő-felületekkel igyekeztek gondoskodni – vagy a dupla monitoros MBUX műszerfal-egység, amelyből itt a kisebb, 10,25 hüvelykes, és a nagyobb, 12,3 hüvelykes képátlójú változat is elérhető lesz, az utóbbi nyilván felárért.

A motorkínálat is frissül: itt is eltűnnek a V6-os motorok, a helyüket az új, soros hathengeresek veszik át. Összesen ötféle motorból áll majd a civil változatok palettája, ezek közül kettő lesz dízel, három pedig benzines.

Az E 220d változatokba kétliteres négyhengeres dízelmotor kerül 194 lóerővel, az E 400d-be soros hathengeres háromliteres dízel 340 lóerővel, az E 200-asba kétliteres benzinest építenek 197 lóerővel, az E 300-asba ugyanez a motor 258 lóerővel kerül, az E 450-esbe pedig hathengeres, 367 lóerős benzinmotort építenek. Az összes benzinmotor enyhe hibrid hajtással jön, és minden típusba 9 fokozatú automata váltót építenek. Hátsókerék-hajtással csak az E 220d, az E 200 és az E 300 változatokat kínálják majd, a hathengeresek viszont csak összkerék-hajtással lesznek elérhetők.

A motorkínálat később két további taggal bővül. Egyrészt érkezik az AMG változat E 53 néven, az E 450-eséhez hasonló háromliteres soros hathengeressel, amely azonban 435 lóerős lesz. Emellett készül egy erőseb változat a négyhengeres turbódízel motorból is. Ez utóbbi hengerűrtartalma a hosszabb löketű főtengellyel 1950-ről 1993 köbcentire nő, és két változó geometriájú turbófeltöltőt is kap, így a teljesítménye 265 lóerő lesz. Az alacsony nitrogén-oxid-kibocsátást a Volkswagen megoldásához hasonlóan itt is dupla redukciós katalizátorral biztosították.

A megújított E osztály kétajtós változatai az ősztől érkeznek az európai Mercedes kereskedésekbe.