90 százalékot esett a kínai újautó-piac februárban

2020.02.22. 09:13

Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 92 százalékkal esett az új autók eladása február első két hetében éves összevetésben az új koronavírus okozta járvány egyik hatásaként.

k bh

A kínai személyautó-gyártók szövetsége (CPCA) pénteken közölte, hogy február első hetében annak a hatására, hogy sokan otthonaikban maradtak, az új autók eladása 96 százalékkal zuhant. Azokban a napokban napi átlagban 811 járművet értékesítettek az országban. Február második hetében emelkedtek ugyan a számok, egyre több autókereskedő nyitotta meg boltját, aminek a hatására az eladott autók száma napi 4098 autóra emelkedett, de ez még mindig 89 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi adatoktól. 2019-ben 50-60 ezer autó között mozogtak a napi eladások egy átlagos héten az országban. 

Egy másik ágazati szervezet, a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM a múlt héten azt közölte, hogy januárban 18 százalékkal csökkent az új autók eladása Kínában. Januárban 1 millió 941 új járművet értékesítettek, 18 százalékkal kevesebbet tavaly januárhoz képest.

A CAAM adatai szerint januárban jelentősen visszaesett a járműgyártás is, a tavalyi azonos hónaphoz képest 24,6 százalékkal kevesebb, 1 millió 783 ezer jármű készült az ázsiai országban. Januárban az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése 54,4 százalékkal esett, a gyártásuk pedig 55,4 százalékkal zsugorodott.

Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkentek az autóeladások. A CAAM adati szerint 2019-ben 21,4 millió járművet értékesítettek Kínában, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző évinél.