Környezetkímélőbbek lesznek a legnagyobb Volvók

2020.02.21. 15:48

A Volvo ugyan mindent megtesz annak érdekében, hogy a legzöldebb gyártók között tartsák számon, de ezzel együtt is jó nagy és nehéz autókból igyekszik megélni, amelyek viszonylag sokat fogyasztanak.

Ezen segíthet valamelyest a 48 voltos enyhe hibrid hajtás, amelyet már tavaly elkezdtek bevezetni az XC90-esben és az olcsóbb modellekben, az S90-esbe és V90-esbe egy kisebb felújítás során kerül be, a Volvók közül utolsókén. A gyáriak szerint akár 15%-os is lehet a megoldás fogyasztást illetve szén-dioxid-kibocsátást csökkentő hatása, de ennél pontosabb adatokat egyelőre nem közöltek. Érdekes módon az enyhe hibrid rendszer egyelőre külön rendelhető, nem része az alapfelszereltségnek.

A többi változtatást nagyítóval kell keresni a nagy luxusautókon. Kívül a lökhárítók és a ködlámpák kialakítása változott, belül pedig új a Bowler & Wilkins hangrendszer, és az eredetileg csak Kína számára kifejlesztett Advanced Air Cleaner rendszer. Ez utóbbi figyeli a levegő szállópor-tartalmát, a központi kijelzőn át meg is mutatja, és gombnyomásra néhány perc alatt meg is tisztítja az utastér levegőjét. Ez elsősorban olyan helyeken lehet hasznos – mint Kína egyes iparvárosaiban – ahol a levegő erősen szennyezett.

A modellfrissítés észrevétlen jellegéből arra lehet következtetni, hogy a Volvónál alapvetően elégedettek az S90-V90 páros teljesítményével, ami alapvetően indokolt is: tavaly Európában ugyan 56-ról 40 ezer példányra csökkentek az eladások, de világszerte még így is 80 ezer feletti mennyiség fogy, ami ebben az árkategóriában még mindig nem rossz eredmény.