A kombi a következő veszélyeztetett autóforma?

2019.10.16. 12:19

A kombiknak régóta stabil helyük volt az európai autópiacon, de az utóbbi években jelentősen csökkentek az eladások. A 2016-os 2 millió autó helyett az idén már csak 1,7 millió ilyen autó eladása várható, 2025-re pedig 1,5 milliós piacot jósolnak az elemzők.

Egyelőre nem tűnik akkorának a baj, mint az egyterűek esetében, amelyek számos gyártó kínálatából teljesen eltűntek az elmúlt négy-öt év során a kereslet szinte teljes megszűnése következtében, de a visszaesés azért látványos. A helyzetet jól jellemzi, hogy tavaly az Európában eladott autóknak már a 34%-át tették ki a terepjáró-jellegű modellek, míg a kombik az eladások 11%-át adták. És a térvesztés az idén is folytatódik, bár a pontos mértékét még nem ismerjük.

Az elemzők szerint a kombik helyzete ennek ellenére elég stabil, ami az igen lojális vásárlóbázisnak, egyfajta kemény magnak köszönhető. Svédországban még mindig az eladások 31%-át teszik ki a kombik, Csehországban 21%, Németországban 17% választ ilyen autót, és úgy néz ki, ezeken a piacokon a kereslet kevésbé csökken, mint másutt. Ugyanakkor akad ellenpélda is: Olaszországban például 1999-ben még 15% volt a kombik aránya, ami az elmúlt húsz évben 5%-ra csökkent.

Mindennek hatására vannak márkák, amelyek mostanra kihátráltak a kombi-piacról, ilyen az Alfa Romeo, a Citroën a Nissan vagy a Honda, de a Toyotánál is csak egy ilyen típus maradt a kínálatban. Ugyanakkor a folyamat sokkal lassabban zajlik, mint az egyterűek eltűnése, mivel Európában még mindig nem jelentéktelen üzlet az ilyen típusok eladása. A legnépszerűbb modellből, a Škoda Octaviából az első félévben még mindig 92 ezret tudtak eladni, igaz, a második legnépszerűbb kombiból, a VW Passatból már csak 54 ezer fogyott.

A kombikat visszahúzó másik tényező, hogy Európán kívül szinte eladhatatlanok ma már, szemben a használati értékben hasonló városi- és hobbiterepjárókkal, amelyek világszerte gyorsan szorítják ki a személyautókat. Ez utóbbiak évről évre egyre népszerűbbek Kínában és Észak-Amerikában is, így a több piacon jelenlevő gyártók számára nyilván jobban megéri a fejlesztésük egy kombi modellénél.

Olyan hangokat is hallani, amelyek szerint a villanyautók terjedése a kombik visszatérését is eredményezheti, mivel ott sokkal többet számít a kisebb magassággal járó kisebb homlokfelület, ami alacsonyabb légellenállást, és ezzel nagyobb hatótávot hoz. Ám ez a hatás elérhető árú villanyautók híján egyelőre nem érzékelhető.