Kiderült, hogy mit tud az új Corsa

2019.06.26. 14:15

Korábban csak az eleketromos változatot mutatták be, amely formára alig tér el a hagyományos hajtású változatoktól, műszaki szempontból viszont annál inkább. És a várható eladási számok miatt jelenleg még mindig a hagyományos változatok a lényegesek.

Természetesen egy csavar sem maradt az előző Corsából: az új változat műszaki értelemben a Peugeot 208-assal áll közeli rokonságban. Ám azt így is érdemes megjegyezni, hogy ez a Corsa úgy 90 kilogrammot fogyott az elődjéhez képest: a legkönnyebb motorral csupán 980 kilogrammot nyom. A kisebb tömeghez állítólag minden fontosabb alkatrész hozzájárul: a karosszéria úgy 40 kilogrammal könnyebb, a benzinmotorokon közel 15 kilogrammot tudtak fogni, de például kevesebb lesz a szigetelőanyag is, ami nem is biztos, hogy olyan jó hír.

A motorválaszték egyelőre négytagú, ezek közül a három benzines ugyanarra az 1,2 literes háromhengeres blokkra épül. Az alapváltozatba meglepő módon turbó nélkül kerül be ez a motor, méghozzá egy 75 lóerős változatot használnak. A turbós kivitelek 101, illetve 131 lóerősek. A negyedik Corsa változatba 1,5 literes dízelmotor kerül, 102 lóerővel. A fogyasztási adatokat az Opel – a német autóiparban szinte egyedülálló módon – az érvényes WLTP szabvány szerint is nyilvánosságra hozta. Eszerint az 1,2 literes szívómotorral 5,3-6,1 liter, a turbómotorokkal 5,3-6,4 illetve 5,6-6,4, a dízellel 4-4,6 literes fogyasztás adódik 100 km-en. Ezek az adatok egy ilyen kis autónák is bő 1-1,5 literrel rosszabbak, mint a korábbi NEDC adatok, nem csoda, hogy a luxusautó-gyártók egyáltalán nem közlik ezeket.

Érdekes módon motor-váltó kombinációkból elég kevés van. Az 1,2 literes szívómotorhoz például csak ötfokozatú kézi váltót kínálnak – nyilván ez a legolcsóbb – viszont a 131 lóerős csúcs-benzineshez csak nyolcfokozatú automatát. Igazi választást csak a 101 lovas kivitel kínál, itt a manuális váltó már hatsebességes, de ez is elérhető a nyolcas automatával.

A Corsa egyébként érezhetően drágább lesz az elődmodellnél. A német ára 1855 euróval (kb. 600 ezer forinttal) nőtt, azaz 13 990 euró, átszámítva úgy 4,5 millió forint lesz az alapár a legegyszerűbb motor-váltó kombinációval. Ugyanakkor ez gazdagabb alapfelszereltséget és valamivel erősebb alapmotort takar.