Megszavazták a vezetőségi reformot a Nissannál

2019.06.25. 11:20

Megtartották a Nissan közgyűlését, amely megerősítették a jelenlegi vezérigazgató, Hiroto Saikawa újraválasztását, és az új vezetőségi struktúra felállítását, amely elvileg megakadályozza, hogy bárki túl nagy hatalomra tegyen szert a cégben.

nissan nose

A Nissannál Carlos Ghosn tavaly őszi letartóztatása óta nem volt egyértelmű a vezetőség jogi státusza: bár az igazgatótanács két őrizetbe vett tagját azonnal felfüggesztették, a cégvezetés összetétele már nem a megfelelő arányban képviselte a tulajdonosokat. Ezért volt döntő fontosságú a mai napon megtartott közgyűlés, ahol minden részvényes kifejezésre juttathatta a szándékát.

Bár korábban voltak olyan hangok, amelyek a jelenlegi vezérigazgató, Hiroto Saikawa eltávolítását javasolták, erre nem került sor, sőt, az igazgató által javasolt vezetőségi struktúrát is elfogadta a közgyűlés. Ebben egy 11 tagú igazgatótanács szerepel, amelynek két tagját adja a Nissan, kettőt a Renault, a maradék hét fő pedig független igazgatókból áll majd. Ezen felül még három bizottság vesz részt bizonyos döntési folyamatban. Az egyik a vezetői kinevezéseket, a másik a vezetői díjazásokat felügyeli majd, a harmadik pedig a Nissan könyvelését ellenőrzi.

Az új vezetési struktúra Saikawa szerint megfelelő garanciát nyújt rá, hogy többet ne kerülhessen egyetlen kézbe a Nissan vezetése úgy, ahogyan Carlos Ghosn egy személyben irányította.

Az egyelőre nem egészen világos, hogy az új vezetőség mennyiben lehet alkalmas a Renault és a Nissan közti, látványosan meggyengült kapcsolat megerősítésére, abban viszont minden érintett egyet értett eddig, hogy a kapcsolat megerősítésére szükség lesz a két autógyártó stabil jövőjének érdekében.