Még nagyobb Jaguar terepjáró jön

2019.03.26. 06:22

A brit Autocar információi szerint 2021-re érkezhet meg a legnagyobb Jaguar típus. A J-Pace állítólag a BMW X6-hoz és a Mercedes GLE Coupéhoz hasonló fazonú lesz.

A J-Pace várhatóan az itt látható F-Pace-nél is nagyobb lesz
A J-Pace várhatóan az itt látható F-Pace-nél is nagyobb lesz

Az autó műszaki alapjaiként állítólag már az új fejlesztésű MLA platform szolgál majd. Erre a struktúrára szeretnék áttelepíteni a teljes kínálatot 2025-re, egyebek közt erre épül majd a következő Range Rover is. Ez is alumínium struktúrán alapul majd, de állítólag több száz kilóval könnyebb autókat tudnak majd építeni rá, mint a ma használt D7 és D8 platformokra.

Az egyik trükk, amivel ezt el szeretnék érni, az elektromos összkerék-hajtás lesz. A hagyományos belsőégésű motor csak az első két kereket hajtja majd, míg a két hátsót villanymotor forgatja. Így elhagyhatják a kardántengelyt, és a komplikált összkerék-hajtást a három differenciálművel.

Az új J-Pace állítólag legfeljebb hathengeres motort kap majd – az Ingenium motorcsalád sorhatos három literes tagját – viszont legalább 80 kilométert elmehet majd tisztán elektromos hajtással is.