Durván néz ki az új Zagato Aston

2019.03.25. 14:46

A DBS GT Zagato az olasz stúdió megalapításának századik évfordulójára készül, ennek megfelelően igyekeztek annyira látványossá tenni, amennyire csak lehetséges.

A gyáriak szerint a két cég együttműködését megalapozó, 1960-as DB4 GT Zagato volt az új modell egyik ihletője, bár a drótküllős kerekű szépségből csak olyan részleteket emeltek át, mint a jellegzetes, kétpúpú tetőkialakítás. Sokkal erősebb rokonság látszik a műszaki alapjait adó DBS Superleggerával, az Aston Martin abszolút csúcsmodelljével, amelybe az AMG-nél gyártott 5,2 literes, turbós V12-es eddig legerősebb, 715 lóerős változata kerül.

A vázlatokon persze más arányok láthatók, de az ilyen típusú rajzok egyik sajátossága, hogy gyakorta előfordul rajtuk aránytorzulás. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy a Zagato-változat tényleg rövidebb kabint és hosszabb motorháztetőt kaphat, mint a többi DB11 változat.

Hogy mikor mutatkozik be az autó, vagy hogy mikor kezdik forgalmazni, azt egyelőre nem tudjuk, viszont azt jelezték, hogy igazi ritkaságnak szánják: összesen 19 példányt terveznek eladni belőle.