Ő lenne itt a legújabb Tesla

2019.03.15. 07:57

Nincsenek felfelé nyíló ajtók, elborult részmegoldások vagy új kiegészítők – nem sok meglepetést hozott a Tesla új kis crossovere; a márka eddigi bemutatóihoz mérten szolid premiert kapott az Y az éjjel Los Angeles-ben. 

A Teslánál hagyomány a korai bemutató. A Model 3-nak is tartottak egy show-t jóval a gyártás indítása előtt, és bár most, az Y idején összehasonlíthatatlanul gyártásképesebb a márka, mint három éve volt, a crossover éjjeli premierje sem jelenti még, hogy az idén már Y-nal autózhat, aki venne egyet. Hasonló lesz a menetrend, mint a 3-asnál volt: a drágább változatokkal kezdik majd meg a gyártást a jövő év második felében. A tervek szerint 2020 szeptemberében heti kétezer darabos tempóval kezdene az Y, aztán rá fél évre indulna be a nagyüzem és vele a 39 ezer dolláros (10,3 millió forint) belépőszint gyártása.  

A Tesla egyelőre négy szintre árazta be az Y-t, amik egész nagy átfedésben vannak a Model 3 kínálatával. A belépőszint kapja messze a legkisebb hatótávot, 370 kilométert, de a nagyobb homlokfelület ellenére neki is megy a 0-100-as sprint hat másodperc körül. Ezt adják 39 ezer dollárért, azaz négyezer dollár pluszban a hasonló képességű 3-ashoz képest. Mivel a két autó az eddigiek alapján a magasabb bódén túl ugyanaz, lényegében ez lenne a crossoverség felára.

Itt is lesz egy változat a hatótávra érzékenyeknek. Ez lesz a Long Range 480 kilométeres hatótávjával, ami a legnagyobb az Y-ok között, de még ez is csak hátul hajt. Efölött lesz egyel a Dual Motor AWD, ami azt tudja majd, amiről elnevezték, de a két motor és az összkerékhajtás mellett ez már öt másodperc alatt van százon. Akinek pedig ez sem elég, alázhatja a Porschékat a lámpánál a Performance-szal. 60 ezer dollárért 3,5 alatt futja a 0-100-at és ennek már 240 km/h-nál van a sebességlimitje.   

A gyártás üteméről ugyan beszélt Elon Musk a bemutatón, de vannak még kérdőjelek. A Model Y nagy mázlija, hogy az elemei bő kétharmadán a 3-assal osztozik, annak gyártása pedig már megy a Teslának nagyban is. Ez a platformstratégia biztosan egyszerűbbé teszi majd a gyártás felpörgetését, azaz olyan pokoli első hónapokra ne számítsunk, amilyenekkel szegény 3-as megalapozta a hírnevét. Pláne úgy, hogy már épül Kínában a Tesla új óriási gyártelepe. Ott, valamint várhatóan a vállalat akkumulátorüzemében, a nevadai Gigafactory-ban indul majd az Y termelése, mert a 3-ashoz használt fremonti üzemben aligha férnének el.

Magasabban fut a tetővonala, de belül ez egy Model 3-as
Magasabban fut a tetővonala, de belül ez egy Model 3-as

Ahogy az korábban sokszor elhangzott, az árakat tényleg kábé tíz százalékkal lőtték az azonos tudású 3-asok fölé. Ezzel relatív kis beruházással a Tesla azokat is eléri majd, akik crossoverben vágynak a villanyautózásra. Ahogy azokat is, akik három üléssorral szeretnék a magasan villanyautózást, de nincs pénzük Model X-re: az Y-hoz háromezer dollár az opciós listán a plusz két ülés. Aki az elsők közt venne az Y-ból, 2500 dollárért már foglalózhatja a Tesla honlapján