Jöhet az arccal indítható autó

2019.02.18. 14:07

Nem is egy, de rögtön két eljárást védetett le az Apple, amely arcfelismeréssel engedélyezné az autó nyitását és indítását.

facescan

A biometrikus azonosítás nem új ötlet, ujjlenyomat-azonosításos zárakkal már évtizedekkel ezelőtt is kísérleteztek egyes autógyárak. Mégis csak az elmúlt évek során kezdett elterjedni az ujjlenyomat-azonosítás, előbb a drágább a hordozható számítógépek, majd a mobiltelefonok adatbiztonságának növelése érdekében.

Más biometrikus azonosítási módszerekkel ritkábban találkozhatunk, pedig az emberi test más jellegzetes részei is alkalmasak egyedi azonosítónak. Akár az arc formája és arányai is, amit most az Apple alkalmaz erre a célra. Telefonjaik és tabletjeik már most is tartalmazzák a Face ID nevű megoldást, amely ugyanúgy használható, mint az ujjlenyomat-azonosítás, csak az emberi arc egyedi jellegzetességei alapján ismeri fel a jogszerű felhasználót. Ám a február 7-én közzétett szabadalmi leírás szerint ezt most levédetnék autó-nyitó és indító lehetőségként is. Két változatot is kidolgoztak: az egyik esetben az autó tartalmazná az arcfelismerésre képes eszközt, a másik esetben az Apple telefonban található Face ID alkalmazás kommunikálna a járművel.

Hasonlóan a személyre szabott elektronikus kulcsokhoz, itt az egyes arcokhoz társítva tárolhat a rendszer számos beállítást is, így az autó mindenki számára a megfelelő ülés-, kormány- és tükörpozíciót, klímaberendezés-beállítást és hifi-hangerőt állíthatja be, mire kinyitja az ajtót.

Egyelőre nem tudni, hogy az Apple levédetheti-e az arccal indítható autó ötletét, mivel ez nem olyan régen a Faraday Future FF91 prototípusában már benne volt, bár az a dolgok jelen állása szerint elég valószínűtlennek látszik, hogy a típus valaha is gyártásba kerüljön.