Jogi lépésekkel fenyegetőzött a Twitteren a Land Rover

2019.02.15. 15:57

Egy autógyártól nem várjuk, hogy különösebben barátságos legyen, de az a Ferrari híresen kellemetlen jogi osztályától is meredek lenne, amit a Land Rover munkatársa művelt a Twitteren.

defender interior

A dolog azzal indult, hogy az rcdesignsuk nevű felhasználó kitett egy képet (ezt itt fent), amin a gyáriak által álcaruhában már mutogatott következő Defender műszerfala és kormánya látszik. Hogy hogyan jutott a felvételhez – hol készíthette – azt nem tudjuk pontosan. Egyes feltételezések szerint egy olyan csoportban, amelynek a bemutató előtt megmutatják a csaknem kész autót, és a véleményüket kérik, természetesen úgy, hogy előtte aláírattak mindegyikükkel egy-egy titoktartási nyilatkozatot.

Ebben nem is volna semmi szokatlan, ahogy a fotó kiszivárgásában sem: az ilyesmi megesik, méghozzá elég gyakran, egy szimpla nyilatkozat aláírását nem mindenki érzi visszatartó erejűnek. Ám a reakciók közt volt Richard Agnew tweetje is, aki a Land Rover kommunikációs és PR igazgatója, és határozottan fenyegető hangot ütött meg. „Mi lenne, ha leszednéd a képet, amit, ahogy mondod, nem kellett volna kitenned. A jogi csapat már rajta van.” - írta.

Azt talán sosem tudjuk meg, hogy lesz-e valódi jogi következménye az ügynek, mindenesetre rcdesigsuk már nem található meg a Twitteren. Ugyanakkor az ügy kapcsán a Jalopnik beszélt az amerikai Land Rover képviselettel, ahol megerősítették, hogy a kép valódi – ezt ugyanis senki nem vehette biztosra korábban – bár egy korai prototípusról készült, azaz egyes részleteiben eltér a véglegestől.

Közben valahogy az az ember érzése, hogy ha a Land Rover vezetésének van egy csepp esze, akkor a nyilvánosan cégjogászokkal fenyegetőző píáros úrtól sürgősen megválik. Az efféle netes kardcsörtetésnél kínosabbat akkor is nehéz elképzelni, ha jogi szempontból történetesen védhető.