Terepjáró készül a Volvo V40 helyett

2019.01.17. 15:37

A V40 mára a legöregebb Volvo típus lett a maga hét évével, egyben a svéd gyártó és a Ford műszaki rokonságának utolsó hírmondója. A cég európai vezetője azt mondja, utód nélkül tűnik el a kínálatból az idén.

Lex Kerssemakers szerint a V40 iránt annyira alacsony a kereslet, hogy meg sem próbálkoznak a következő generációval. „Valami kreatívabbra van szükségünk, ezért döntöttünk így... Valószínűleg egy másik karosszéria-stílussal bővítjük majd a 40-es sorozatot a következő 2-3 évben.” - nyilatkozta.

Kerssemakers részletekbe ugyan nem bocsátkozott, de arra utalt, hogy magas építésű autóra számíthatunk, amely alkalmas lesz rá, hogy elektromos hajtáslánccal lássák el. „Már nincs értelme olyan autót fejleszteni, amely nem alakítható elektromossá.” - mondta. Azt már az Autocar cikkírója tette hozzá, hogy egy terep-kupé jó választás lehetne, az ilyesmi iránt ugyanis nagy a kereslet mostanság Európában.

Az is kiderült a részlegvezető szavaiból, hogy a V40 gyártását még az idén leállítják, és helyette jön valami, talán a négyajtós, amit Concept 40.2 néven mutattak még 2016-ban. „Semmiképp nem szeretnénk túl sokat várni az újdonság bemutatásával. Ezzel ugyanis feladnánk a piaci pozícióinkat. Biztosak vagyunk benne, hogy megtarthatjuk a piac egy részét, bár a csapott hátú modellek megszállottjait biztosan nem.” - mondta.

A Volvo 2012-ben egész modellsorozatot váltott fel a V40-essel: a háromajtós C30, az S40 szedán, a V50 kombi és a C70 kupé-kabrió helyére érkezett. Tulajdonképp nem is nevezhető sikertelennek, hiszen a legjobb éveiben több mint 80 ezer fogyott belőle csak Európában, és még 2017-ben is több mint 70 ezer talált gazdára, ám úgy néz ki a Volvo ennél többet szeretne kihozni a kompakt szegmensből, főleg Európán kívül, ahol az ötajtósok nem igazán népszerűek.