Elárulták az új Škoda nevét

2018.10.15. 15:17

A Škoda hivatalosan is bejelentette, hogy a Rapid Spacebacket váltó, tágasabb ötajtós családi modell neve Scala lesz.

Azt már korábban jelezték, hogy a Rapid nevet nem szeretnék tovább használni, de úgy látszik, azt a gyakorlatot sem követik tovább, hogy a Škoda múltjából élesztenek fel egy már bevált típusjelzést, ahogy az elmúlt bő két évtizedben jellemző volt. Az új modell számára választott Scala név egyébként a latin lépcső, illetve létra szóból ered, és a gyáriak magyarázata szerint arra utal, hogy ez a következő lépcsőfok a cseh gyártó számára a kompakt szegmensben.

Úgy tudjuk, a Scala a Párizsi Autószalonon bemutatott Vision RS tanulmány szériaváltozata lesz, amely a VW Polo alapjául szolgáló MQB A0 platformra épül majd, de a Polónál jóval hosszabb autó lesz, ilyen tekintetben már inkább a VW Golfra emlékeztet. Mindezen túl csupán egyetlen részletet árultak el az újdonságról, amelyet állítólag már az idén bemutatnak: ez lesz a cég első autója, ahol a farrész közepén nem a szárnyas nyilas jelvényt találjuk, hanem a Škoda-feliratot.