Dízel-elektromos hajtással próbálkozik a Mercedes

2018.10.12. 15:52

Nem titok, hogy az európai mérési szabványok változása a konnektoros hibridek átalakítására kényszeríti az autógyárakat. A Mercedes azonban nem csak a benzin-elektromos hibridjeit újította meg, de bemutatott egy dízelmotoros hibrid hajtásrendszert is.

Az új hibrid rendszerrel a korábbi, 33 km elektromos hatótávolságú, 350e jelzésű hibrideket váltják fel. Az elrendezés a dízel és a benzines esetében is hasonló: a négyhengeres turbós motorhoz a 9 fokozatú automata váltó közbeiktatásával csatlakozik a 122 lóerős villanymotor, amelyet egy 13,5 kWh-s Li-ion akkumulátor táplál, amelyet a Daimler saját maga fejlesztett és gyárt.

A 300e jelzésű modellekben a belső égésű motor szerepét kétliteres, 211 lóerős turbós benzinmotor látja el, így a rendszer legnagyobb összteljesítménye 320 lóerő, csúcsnyomatéka 700 Nm. Egy E300e szedán így akár 5,7 másodperc alatt elérheti a százas tempót, miközben az átlagfogyasztása a gyáriak szerint 2 liter – a régebbi NEDC szabvány szerint, előre feltöltött akkumulátorral, és csak az első száz kilométeren – a szén-dioxid-kibocsátása pedig 45 g/km.

A dízeles változatba szintén kétliteres négyhengeres kerül, amely valamivel gyengébb – 194 lóerős – így a rendszer összteljesítménye itt 306 lóerő, a gyorsulás százra 5,9 másodperc alatt megy, viszont a fogyasztási adat 1,6 liter száz kilométerre, az E osztály karosszériájában. Ugyanezek a hajtások a C osztályban is elérhetők lesznek, valamivel hosszabb elektromos hatótávval és kedvezőbb fogyasztással.

A konnektoros hibridek akkumulátora szabvány konnektorból úgy öt óra alatt tölthető újra, de a Mercedestől megrendelhető Wallbox töltőt használva ugyanez akár másfél óra alatt is lehetséges. Így a hétköznapi ingázásra, 130 km/h-s sebességig az ilyen hajtású autó tisztán elektromos járműként is használható.

Úgy tudjuk az új hibridek decembertől már elérhetők lesznek, ennek ellenére az áruk egyelőre még nem ismert.