Astra: túl a 400 ezredik kilométeren!

2021.10.17. 16:57

Az Astra állandó problémája volt az elmúlt hetekben az előugró check Engine, majd a kuplung kinyomásra leálló motor. Frusztráló volt, főleg, mert alacsony fordulaton terhelve az autó rángatott, bár a leállás mellett ez volt a kevésbé zavaró tünet. A diagnosztika az üzemanyagnyomást és a sebességjelet okolta, de az üzemanyagnyomást még Feri bácsival ellenőriztük, és nem volt probléma. Maradt hát a sebességjel.

Indulás után néhány percig az autó semmilyen hibajelenséget nem produkált, működött szépen. Illetve, ez így nem igaz, csak annyira jelentéktelen volt a probléma, hogy eszembe sem jutott foglalkozni vele. 90-es tempó alatt a sebességmérő tűje finoman járt, felette remegett. Nem foglalkoztam vele, hiszen az autó már akkor is milliméterekre volt a 400 ezer kilométertől, betudtam az elhasznált kilométeróra spirálnak.

Kisebb gondom is nagyobb volt ennél, sűrűsödtek a teendők, ezért, amikor egyszer csak lefeküdt a sebességmérő mutatója, és leállt a napi, valamint az összesített számláló, nem is foglalkoztam vele. Még nevettem is magamban, hogy na, kell egy új műszercsoport, szinte elenyésző probléma, és kerestük tovább a hibát. Tudtam, hogy milyen fokozatban, milyen fordulatoz milyen tempó tartozik, így intéztem tovább az autó dolgait.

Mivel az autó már villantotta fel az ABS lámpát is, ezért arra gondoltam, ez okozza a sebességjel problémát. Az Astrát levittem a SzereldMagad új, pilisbrosjenői műhelyébe, ahol a diagnosztika  megmutatta, hogy ez csak a féklámpa kapcsolója, tehát jobb ötletünk nem lévén kilométeróraspirált cseréltünk. Őszintén nem hittem benne, hogy megoldja, de akárhogy hajtottam, csak nem ugrott be a sárga lámpa. Mint utóbb kiderült, az volt a baj, hogy a motor vezérlése sebességjelet vesz a műszercsoportról, ellenőrzésként.

Nem értettem, miért fáj az autónak, hogy nem kap jelet a sebességmérőről, amikor van benne ABS, kerekenként egy jeladóval, de valószínűleg úgy tervezték meg a rendszert, hogy nem minden modellváltozathoz tartozott blokkolásgátló, ehhez igazították a megoldást. Most enyhe ciripelő hangot hallani a műszercsoportból, ettől eltekintve nincs gond, az autó nem rángat, nem is áll le, de azért szét kell szednem az egységet, ne ciripeljen már, ha nem tücsök. És közben a számláló csendben átfordult a 400 ezer kilométeren. 

A check engine-t mar csak akkor látom, ha tartósan 130 fölé gyorsítok, a probléma az, hogy amint visszalassítok, elalszik. Gyanús, hogy lambdaszonda hiba lesz, de nem fogok megúszni egy élő kiolvasást az autópályán. Egy biztos: az autó működésében nem jelentkezik hiba, szépen megy, szerény fogyasztással, gázra egész fickós meglódulással. Beletekertem az utóbbi héten közel 1300 kilométert, és hiba nélkül viselte, kezdem azt érezni, hamarosan összeáll.

Bár már volt egy köröm a lakatosnál, de sajnos a rugótányérokat akkor nem csináltuk meg, de mostanra elengedhetetlenné vált. Érdekes, hogy a régi és új tányért egymás mellé téve látszik, hogy a régi egyszerűen elrohadt, emiatt a beépítési magassága csökkent: az Astrát a rozsda ültette. Létezik javítóelem, de ez sem olyan egyszerű, hogy csak felhegesztjük, erről szól majd az alapos jövő heti videó. És már csak pár hét van az eladásig.

Köszönjük a segítséget a SzereldMagad műhely munkatársainak.