Ománt, az Arab félsziget egyik szultánságát egyre többen ismerik Magyarországon is, de talán még nem elegen. A sivatagi ország számos természeti és történelmi érdekességet rejt, turizmusa most van felfutóban, autópálya- és főúthálózatának minősége elsőrangú. Mi bérautóval mentünk, és elég sok pontra eljutottunk egy hét alatt. Ebben a Nagyképben nemcsak autós fotók szerepelnek, cserébe viszont elég bőséges lett a kollekció. Induljunk az Arab-félszigetre!
A jómódúak egyenesen Omán fővárosába, Maszkatba mennek, és ott befészkelik magukat valamelyik ötcsillagos reszortba – mi viszont, fapados fiúk Dubajba érkeztünk, és ha már ott voltunk, gyorsan körül is néztünk. Íme, így fest a belvárosi forgalom egy álmos reggelen Arábia New Yorkjában.
Jármű ez is, a lábnak. A jó túrázás alapja a megfelelő cipő – szerencsére találtunk ilyeneket a Dubai Mall egyik üzletében. Ez aztán kiragyog a sivatag homokjából, megtörvén annak egyhangúságát!
Forgalmi csomópont virágos parkkal a Burdzs Kalifa 125. emeletéről fotózva. A toronyház jelenleg a Föld legmagasabb épülete, 6 év alatt építették fel 1,5 milliárd dollárból. Az olaj már csak Dubaj bevételeinek 6 százalékát adja (most épp egy nagy naperőművet építenek), ezért a bevételeket a turizmusból igyekszenek növelni. Ehhez viszont vonzó, látványos beruházások szükségesek.
Sosem volt világok mozaikja Dubaj, egy-egy negyed szinte egy témapark, turistáknak. Az életszagú élet azokban a körzetekben folyik, ahol a város polgárait kiszolgáló tömegek laknak. Ha meguntuk a felhőkarcolókat, akár egy előkelő oázisba is képzelhetjük magunkat, miközben elektromos sétahajónkkal a hétcsillagos Burdzs al Arab luxusszálló mögötti mesterséges csatornákon hajókázunk.
Iskolabuszok a határon – az Egyesült Arab Emírségeket elhagyva belépünk az Ománi Szultánságba. Ománban kisebb a puccparádé, józanabb és nyugodtabb az élet, de, a látogató szemével nézve legalább olyan érdekes. Az uniós határokhoz szokottaknak már elve a határátlépés is kaland a várakoztatással, az útlevelek hosszas tanulmányozásával, írisz-szkenneléssel, rengeteg adminisztrációval.
Kilátás a Jabrin-erődből a környező tájra. Az omániak nagy kedvence a körforgalom, azok közül pedig a magyar sofőr mumusa a két- és háromsávos változat. Bentről simán átvágnak a kocsink orra előtt, ha ki akarnak hajtani. Amíg fel nem fogjuk a körforgalom-használat logikáját, nagyon kell figyelni. És utána is ajánlatos.
Al Hamra, az agyagból épült kisváros, persze Lexussal. Mivel a benzin olcsó, a család pedig általában nagy, a hőség miatt pedig erős légkondi kell, kis autót a nagyobb városokon kívül szinte senki nem használ. A SUV-ok mellett a nagy japán szedánok népszerűek még, lehetőleg amerikai felszereltséggel.
A Magyarországnál háromszor nagyobb, 3,6 millió lakosú sivatagi országban a klasszikus időkben a pálmafás oázisok jelentették a menedéket, ott termelték a haszonnövényeket is. A pálmafák félárnyékában nőttek a gyümölcsfák, alattuk a zöldségek, a vízellátást komoly öntözőrendszerek biztosították. Ma már a nép minden igényt kielégítő hipermarketekben intézi a nagybevásárlást, de az oázisok és a pálmafák ma is fontosak, az életet jelentik a kopár vidéken.
Gul falu elhagyatott házai. Amikor az olajnak köszönhetően fellendült a gazdaság, és az államnak elég pénze lett komoly infrastrukturális beruházásra, számos település mellé felépítettek egy komfortos vadonatújat, és oda átköltöztették az embereket. Ezek a mind elhagyatottabb régi falvak egyre inkább turistalátványossággá válnak omladozó falaikkal, szűk sikátoraikkal.
Szerelembe estem! Ha csak egy autót választhattam volna az imponáló ománi választékból, csakis ezt az egyszerű Land Cruiser pickupot hoztam volna haza – nem is értem, miért nem forgalmazza a Toyota Európában is. Ománban bezzeg rengeteg van belőle, használják a pásztorok, földművelők, a kiskereskedők, a fuvarosok, a kőművesek.
Az orrdísz nem a Mercedesek kiváltsága: Ománban szinte minden márkához be lehet ilyen utólagos extrát szerezni. Aki igazán szereti az autóját, azzal is kimutatja, hogy egy ilyet felcsavaroz a motorháztetőre.
A Shams hegység lakói: emberek és kecskék. A háromezer méterig nyújtózkodó csúcsok között télen európai hideg van: még a pisilőnk is befagyott reggelre a nulla fokban, a fűtetlen barakkban, ahol szállásra leltünk.
Napkelte a Wadi Gul vidékén. A Shams hegység nevének magyar jelentése: a Nap hegye. Süti is rá rendesen!
Gyalogtúrán a Gul vádi oldalában. A Wadi Gult Arábia Grand Canyonjaként is emlegetik, és a hasonlítás egyáltalán nem alaptalan. A kanyon falainak magassága eléri az 1500 métert, a kilátás lélegzetelállító. A völgy felső végében régen egy kis falucska, As-Sab működött, zord körülmények között, de sikeresen. Volt elég vizük, a teraszokon zöldséget és gyümölcsöt termeltek, kecskéket tartottak. A nehézségek ellenére is biztonságosabb volt az élet a rejtekhelyen, mint a sűrűbben lakott vidékeken, ahol rendszeres voltak a rablótámadások.
Nizwa óvárosa az erőddel és a mecsettel. A kereskedelmi utak csomópontjában kialakult város ma Omán egyik legfontosabb kulturális, gazdasági és oktatási központja. A legtöbb datolyát az ottani ültetvényeken termesztik, a helyi piacon külön épületük van a datolyaárusoknak.
Nem túl gyakori látvány Ománban: motorosok Nizwában. A plusz húsz fokos télben még csak-csak megjárja, viszont nyáron, negyven fokban, tűző napon nem túl praktikus közlekedési mód a motorozás.
Terepjárókkal a Wahiba Sands sivatagban. A szálláshelyünk sátrakban volt a homoktenger közepén, ahová Nissan Patrolokkal vittek ki bennünket. Olykor 130-cal tolta neki burnuszos sofőrünk a dűnék között a vaksötétben. Útitársaim nagyokat nevettek, én meg csendben féltem. Másnap volt egy félórás csapatás az irdatlan dűnéken, akkor már én is nevettem. A mi sofőrünk volt az egyetlen, aki borravalót kapott, mert ő aztán tényleg megküldte a Nissant rendesen. Ezzel kiérdemelte tőlünk a Sivatag Sólyma megtisztelő címet is.
A Bani Khalid vádi az legismertebb szurdokvölgy Ománban, amit sajnos már a tömegturizmus is felfedezett. A nyugodt látogatás titka, hogy kora délelőtt már ott kell lenni. A vádiban futó patak folyamatosan kapja a vizet egy forrásból, ráadásul ez a víz kellemesen langyos, és nagyon jól esik benne a fürdőzés. A patak egy tóba torkollik, ahol lelkes kis halak szabadítanak meg bennünket a lábfejünk elhalt sejtjeitől. Erős bónusz, hogy a kanyonban elveszített kalapomat egy jótét lélek leadta a kávézóban, így csak később hagytam el végleg.
Lám csak, parkolni nemcsak az úttal párhuzamosan, hanem keresztben is lehet… A nagytestű terepjárók nemcsak a vidéken gyakori kavicsburkolatú vagy homokos utak miatt praktikusak, hanem azért is, mert a gyorshajtókat számtalan fekvőrendőr lassítja Omán-szerte. És ilyen kövér fekvőrendőröket én még sehol nem láttam: Ferrarival ne induljunk Ománban sehova, mert fel fogunk akadni. Az igazi móka, amikor a bamba turista elnézi a fekvőrendőr-előrejelző táblát, vagy esetleg nincs is ilyen tábla, és akkor váratlanul a levegőben találja magát az utazó kompánia.
Az én szívemet Ománban Sur tengerparti városa ejtette rabul örökre: valamiért nagyon emlékeztet legkedvesebb kisvárosomra, a szlovén Piranra. A tűző napfényben ragyogó, világos festésű épületek, hátterükben a mélykék tengerrel, a várost őrző középkori tornyok, a hajóépítő műhelyek, a tisztaság – mind-mind részei a varázsnak, ami Surt körbelengi.
Szerintem rögtön látszik, hogy ki a főnök a hajóépítő üzemben… Ahogy az Emírségekben, úgy Ománban is sok külföldi vendégmunkás dolgozik. A megkeresett pénz jó része hazavándorol a családjaikhoz Indiába, Pakisztánba, a Fülöp-szigetekre. A bárkaépítés mestersége, amit a suriak évszázadok óta űznek, már majdnem kihalt, amikor divat lett a gazdag dubajiak között klasszikus dhow-kat birtokolni. Ma ismét teljes fordulaton pörög a bárka-üzletág: felújítanak, és új hajókat is építenek.
Tájba illő járgány: a pickupok között is a Toyota viszi a prímet új és régebbi modelljeivel, de szorosan a nyomában ott a Nissan is, érdekes módon nem a Navara, inkább a munkagépként is használatos NP 300 jön be jobban az omániaknak.
Halászfalu, hajnali fényben. A bástyaszerű alkalmatosságok a tetőn a víztartályokat rejtik: ezekből látják el a házakat az éltető nedűvel, a kelő víznyomást a gravitáció biztosítja.
Itatás. Az omániak csak pár évtizede, és igen gyorsan váltottak tevéről terepjáróra – ahhoz képest tulajdonképpen kiválóan vezetnek. A hihetetlen minőségű autópályákon sok szakaszon 140 km/h a felső határ, de vannak olyan részek is, ahol legális a 160. Viszont a sebesség-túllépésre zéró-tolerancia vonatkozik, a büntetés sms-ben érkezik, és az ország elhagyása előtt ki is kell fizetni. Vannak olyan pályaszakaszok, ahol szinte öt kilométerenként sorakoznak az automata traffipaxok. A száguldást olyan egyszerű, ám némiképp idegesítő fogással is igyekeznek fékezni, hogy a 120km/h sebességhatár átlépésekor az autó sípol egyet. Minden egyes alkalommal…
A Shab vádi egyik érdekessége, hogy a benne futó patak a tengerbe torkollik. Másik érdekessége, hogy az egymást követő, langyos vizű medencéken átkelve, és végül egy keskeny résen átúszva egy barlangba érünk, ahol ráadásul egy igen csúszós sziklapárkányról nagyokat lehet ugrani. A szurdok alsóbb szakaszain megművelik a földet, kihasználva a folyamatos víznyerési lehetőséget.
Kéregető kecskék a Wadi Shab tengerparti parkolójában. A család szemlátomást számított rájuk, hiszen hoztak nekik friss salátaleveleket.
Spontán Parkoló Parádé. Land Rovert összesen egyet láttunk – meg is mutatjuk mindjárt – a név hallatán a helyiek csak elnézően mosolyognak, sivatagi ember nem bízná az életét arra a technikára. Itt a Toyota Land Cruiser a császár, a herceg pedig a Nissan Patrol. Már a Mitsubishi Pajerók is csak a futottak még kategóriába férnek bele.
Látványos fotók készülhetnek ebben a kőtengerben bármilyen autóról – még erről a nem különösebben izgalmas formájú Toyota szedánról is.
Hétvégi parti a tengerparton. A muszlimok vasárnapja a péntek, csütörtök este tehát parti van – esetünkben tengerparti. Grillezés, máglyalángba bámulás, a telehold ezüsthídjának szemlélése a tengeren, és persze baráti beszélgetések, aztán ottalvás a nagy batárokban, vagy sátrakban vagy csak egy hálózsákban a homokon. Élni tudni kell, és Ománban lehet is.
Közel-keleti kényelem. As Sifa környéki tengerparti kempingünk közösségi tere, háttérben a sátrakkal. Az áramot egy éjjel-nappal forgó dízel aggregátor adja, kellő távolságban elhelyezve, hogy ne zavarja a vendégeket.
Bizony, a bazárok ma már nem hozzák a régi romantikát Ománban sem: az áru nagy része Kínában készül, még a hagyományos arab stílust követő dísz- és emléktárgyak is. Persze egy sétát megér a maszkati nagybazár, de elég nézelődni, pénzt költeni igazából felesleges.
Ahol ég, föld és tenger összeér. Jobboldalt a híres maszkati körkilátó. A képen nem látszik, de szép park található mellette – egyébként a fővárosban rengeteg a park, és példás a tisztaság.
Maszkati taxi, figyelemfelhívó csíkozással. A főváros hosszan elnyúlik a tengerparton, ezért a nem túl drága taxik a turistáknak is sokat segítenek abban, hogy az egymástól távoli látnivalókat kényelmesen elérjék.
Az Ománi Szultánságot már több évtizede Kábúsz szultán vezeti, aki uralkodása alatt hivalkodó túlzásoktól mentes, élhető országot faragott Ománból. Nagy kérdés, ki örökli majd a trónt, a szultánnak ugyanis nincs férfi utóda.
Bicikliből tényleg nem sok van, de egyet azért sikerült elkapni a szultáni palota parkjában. A hegyi utakon egyébként találkoztunk kisebb országúti bringás csapatokkal – a hétvégi tekerés sportos divatja Ománban is megjelent.
Minden gyermeknek van egy korszaka, amikor úgy dönt, hogy rendőr lesz majd, ha felnő. Na ja, ilyen szolgálati Nissan Altimákkal nem nehéz utánpótlást toborozni.
A büszke tulaj betérdel az autója előtt. Menő fotó készül, alkonyati fényben, mehet egyenesen az Instagramra.
Nem igazán akar új gazdáihoz költözni ez a tétova teve, de, mint látjuk, vannak a meggyőzésnek eszközei. Az Al Ain-i híres tevepiacon vagyunk, immár ismét az Egyesült Arab Emírségekben. A tevék mellett kecskéket és juhokat is árulnak itt, és ha valaki egy egész nyájat akar venni, annak sincs akadálya, a kínálat bőséges.
Megjöttek a nagymenők a tevepiacra.
Megcáfolunk egy közhiedelmet: a tevék nem vizet, hanem zsírt tárolnak a púpjukban. Amelyből azonban akár vizet is képesek készíteni, így a hiedelem mégsem egészen alaptalan. A teve húsa finom, de nemcsak haszonállatként tartják, hanem sportcélokra is: Omán-szerte híresek és népszerűek a tradicionális teveversenyek.
Muzeális Land Rover az Al Ain-i palotában. Fél évszázada a legendás Zayed sejk ezzel látogatta sorba a vele szövetséges beduin törzseket.
A nők mindenhol nőből vannak, éljenek bár a Föld bármelyik országában és takarják bájaikat bármilyen leplek. És ez a legjobb hír, amit Ománból (is) visszatérve elmondhatunk mi, férfiak.
Talán nincs is jobb hely az Arab-félszigettől való stílusos búcsúzásra, mint az abu dzabi Nagymecset. Szigorú őrök figyelnek arra, hogy a fegyelmezetlenségre mindig hajlamos turistahad betartsa a közepesen szigorú szabályokat. A nőknek abajába, földig érő, a fejet is fedő zsákruhába kell bújniuk, de ettől még csak romantikusabb lesz a látogatás. Mivel Isten ábrázolását tiltja az iszlám, az évszázadok során kifinomult geometrikus díszítőművészetet fejlesztettek ki az építőmesterek. Így aztán a nagymecset nemcsak impozáns méreteivel, de az apró részletek tökéletességével is hat ránk.
Van még!
Ha bejönnek az efféle közlekedéselemzős képriportok a nagyvilágból, tudunk még ilyeneket az archívumból:
- Mondjuk ezt itt Jeepney-földről, a Fülöp-szigetekről.
- Ezt az időutazást Kubából.
- Nyugi, lelőni nem fognak! - mondták Madagaszkáron.
- Van egy adag szép képünk Izlandól is, a furcsa szépségek szigetéről.
- Ez itt a sziget, ahol vizsga nélkül adják a jogsit.
- Olyan ez, mint egy porosabb Japán - írtuk Thaiföldről.
- Itt pedig összeszedtünk pár sztereotípiát Dél-Olaszországból.
