Egy NSX-et is el lehet rontani

2021.05.10. 14:04
5 hozzászólás

Az eredeti Honda/Acura NSX már a maga idejében is a gyártó dicsfénye volt, ennek megfelelően vált azóta a gyűjtők kedvencévé: 15 millió forint körül jár a kínálat alja, de nem kell sokat kutatni a 100 millió forint fölötti darabokért sem. Ám nem minden példány kelendő: ha valaki szakértelem nélkül nyúl hozzájuk, nem csak az értéküket csökkenti, de a rajongói szívekben és látóidegekben is kárt okoz.

Ezt az 1992-es, fekete NSX kabriót annak ellenére kínálja 39 ezer dollárért (11,5 millió forint) a Classic Cars of Sarasota, hogy alig 73 ezer kilométer van benne, ráadásul a korábbi tulajdonosok között Ice Cube-ot emlegetik - a híres rapperek pedig mindig feltornásszák az árakat, lásd 2pac 1,75 millió dolláros BMW-jét.

A nyilvánvalón túl lehúzza a projektet az is, hogy tetőtlen NSX-et a gyárból is lehetett kapni, ez volt az NSX-T, ami targát és kellemes dizájnt jelentett, no meg a tető hiánya miatt hozzáadott 45 kg plusz merevítést. Ezzel áll ellentétben a szóban forgó NSX, amelynek kabriósítása minimum kérdőjelesre sikerült: lehajtott tetővel csak az arányok miatt suta az autó, a kivitelezés távolról nézve közepes, de a kétrészes vásznat felhajtva már égbekiált a kókány, ami méltatlan az autóhoz. Ha a látvány részét így sikerült megoldani, bele se merünk gondolni, mit művelhettek az autó szerkezetével.

Valószínűleg semmit.