Ilyen nincs: helikopterrel ütközött a Kamaz kamionja a Dakaron

2021.01.19. 21:29
9 hozzászólás

Az idei Dakar-rali ugyan már pénteken véget ért, a legemlékezetesebb pillanatáról csak utólag indult népszerűségnek egy felvétel. Igen, itt azt látni, ahogy a kamionos mezőny verhetetlenjének, a Kamaz-csapatnak egy kamionja a hátával megüti az egyik versenyt - túl közelről - kísérő helikoptert.

Hülye közhely, hogy ilyet még nem láttunk, de az 1979 óta szinte minden évben megrendezett, négy kontinenset megjárt Dakar-rali múltjából tényleg nem tudni olyanról, hogy helikopter ütközött volna egy versenyzővel. Az pedig aztán külön óriási, hogy ezt a történelmi pillanatot egy néző kamerája megörökítette, mert a 400-600 kilométeres szakaszokon nézőből kevés volt Szaúd-Arábiában az egész verseny alatt. 

fh

A 9,5 tonnás monstrumban, ami kiosztotta azt a pofont a helikopternek a Sibalov/Nyikityin/Tatarinov-trió ült, akik a tavalyi után idén is másodikak lettek a kategóriájukban. Ez az ütközés enyhébb volt annál, minthogy hatással legyen a teljesítményükre. Mindössze a felső légbeömlők zúzódtak meg kicsit, és a helikopterben sem esett akkora kár, hogy veszélyben legyen a személyzete, de ez talán nem sokon múlt.