Nesze neked áramvonal

2018.10.16. 16:16
0 hozzászólás

Pontosan emlekszem gyerekkoromból az ilyen pillanatokra. Az első Opel Manta látványa a Balatonnál, természetesen D matricával a DDR felségjelű Wartburg mellett. Vagy amikor még az Örs Vezér téren a pláza helyén még kis bódék álltak, ahová Samantha Fox képeket jártunk nézegetni, és megláttam egy ott parkoló csepp Kadett GSI-t. Mindjárt nem volt érdekes a brit énekesnő. Vagy az is erősen beégett a memóriámba, amikor a Nefelejcs utcában megláttam életemben először egy Calibrát és percekig köröztem, mint cápa a gumimatrac körül.

Hogy mi a kapocs? Hát az áramvonalasság. Az Opel erre mindig nagy hangsúlyt fektetett. És ezzel engem le lehet venni a lábamról, már oviban is szélcsatorna volt a jelem. Majdnem. De az igaz, hogy valóban építettem kartonból, konyhai ventillátorból szélcsatornát, amiben egy 20 centis műanyag Trabantot fújogattam. Mindezek után felnőtt fejjel egy barátom ismerősének garázsában láttam meg az Opel GT-t. Felfoghatatlan volt. Hogy ezt a gyönyörű autót meg jóval a felsoroltak előtt megcsinálta a cég, így most hálát adok a sorsnak, hogy végre be is ülhettem egybe.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, nem minden úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. Az autó tulajdonosa, Farkas Zoltán pontosan érkezik, de egyből közli, hogy valami nem kerek, rángat a kocsi. Nem volt ideges, sőt, azt mondta, jó, hogy ez most jött elő és nem a hétvégi versenyen, valahol messze Budapesttől. Zoli rutinos autószerelő, saját műhellyel és veteránversenyekre is jár a GT-vel. 15 éve vette a kocsit Németországban, és vett mellé egy másikat is donornak. Laza négy éve elment rá, hogy olyan kocsi legyen belőle, ami méltó a Parkoló Parádé “Öreg, de rohadt menő” díjára.

Igen, itt is az a tanulság, hogy a szakértelem-türelem-pénz Bermuda-háromszögben legalább kettőből soknak vagy legalább egyből végtelennek kell lennie az elfogadhatóan működő veteránautó nyújtotta Nirvánába éréshez. Az ilyen apró hibák, mint egy kis rángatás és annak pár órás ráfordítással való megjavítása pedig csak a kerekítési hiba. Az, hogy Zoli csak egyet telefonált a barátnőjének és kevesebb, mint egy órán belül megérkezett a trélerrel, nem sokunknál opció.

Azt hiszem, én voltam a legmérgesebb hármunk közül, mert gyakorlatilag 1 kilométert ülhettem a kocsiban, és a vezetési élményről egyáltalán nem szereztem tapasztalatot. Csúnya besülés volt. Ugyanakkor próbáltam együttérzést mutatni Zoli felé, meg segítettem tologatni a kocsit, de belül rohadtul szidtam a krahácsoló dögöt. Pedig amikor találkoztunk, és kiderült, hogy egyidősek vagyunk, a kocsi meg mindkettőnknél öregebb, még azon poénkodtunk, hogy az Opel ráadásul egészségesebb is.

Amúgy ebben a kocsiban pont az az igazán vonzó, hogy nem teljesen gyári. A virsligumikat mindenki lecserélné, hogy sokkal jobban mutasson a gép, és egy kicsit jobban is forduljon. Egy kis sárvédőperemezés után simán becuppantak a jóval szélesebb gumik. A karburátor helyett a Manta injektora került rá. Plusz erőt ugyan nem hozott az upgrade, de télen-nyáron biztos indulást és egy kis környezetbarátságot igen. Persze, ha az elosztó elszabotálja a munkát, akkor így is, úgy is megszűnik menni.

A Grand Turismo jelzésből azért a Grandot nem kell komolyan venni, inkább kisebb turismók vállalhatók a kocsival, hosszú távon szűk és kényelmetlen. Az anyósülésen teljesen félre fordulva kell ülni, mert a lábtér helyére erősen be van tolva a motor, vagy csak behúzott bal lábbal kényelmes. Az Opel ergonómusainak csalniuk kellett volna azzal, hogy az ülést elfordítják kicsit jobbra.

A GT-t a kis darabszám ellenére nagyon sokféle színben gyártották. Ez az oliva zöld is gyári szín, bár nem ez volt az eredetije. Természetesen Zoltán az utolsó csavarig szétszedte a kocsit és lecsiszoltatta a karosszériát, és az utolsó négyzetmilliméter rozsdát is eltüntetve fényeztette újra. Szép lett, azt meg kell hagyni.

Vezetési élményről sajnos nem tudok beszámolni, de a tulajdonos elmondására hagyatkozva, még az ebben lévő nagyobb, azaz 1,9 literes motorral is inkább kellemes gurulásokra jó, mint vadulni. A veterán versenyeken, amiken Zoli rendszeresen indul, a tájékozódási képesség és a pontos sebesség tartása a fontos, nem a legjobb köridő. Az a furcsa műszer, a középső óracsoport alatt is a versenyekhez kell, ez a méterszámláló. Van, amikor az itinert méterre pontosan adják a versenyen és a GPS nem játszik, na akkor kell azokat figyelni. Jó játék lehet.

Az egyetlen kilométer után a GT tehát megállt, és trélerezés lett a próba vége, mint utólag kiderült, egy kondi adta meg magát. A találkozásom a GT-vel pont olyan volt, mintha Samatha Fox a hosszú kamaszkori álmodozásaim után felnőve, egy fellépését követően behívott volna az öltözőjébe, töltött volna egy whiskey-t mindkettőnknek és elmesélte volna, hogy ő miért is szereti jobban a lányokat. Puff.

Ilyen autókat is láthatsz egész közelről az év utolsó Parkoló Parádéján, gyere el a 2018. október 21-én a Hungexpóra!

A legfontosabb tudnivalók címszavakban:

23. Parkoló Parádé: 2018.10.21., vasárnap, 12-18h

Helyszín: Budapest, Albertirsai út, Hungexpo.

 

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón.

Programok:

Gyerekeknek:

  • Kreatív játszóház zsonglőrrel. Fejlesztenéd az ügyességed? Próbáld ki a legkönnyebben elsajátítható zsonglőrtudományt a menő autók kavalkádjában.

Fontos infók:

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben (akár SZÉP kártyával is megveheted) 2018.10.21. 11:30-ig 990 Ft/fő, a helyszínen váltva 1500 Ft/főA rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 14-16 év között kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be. 

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a  Totalcar Parkoló Parádéra  és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek. 

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére.

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére.

Látogatói kapunyitás  12 órakor.
Belépés:  autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.