Így talán már tetszeni fog az új Buell túramotor

2023.03.14. 15:03

Isten tudja, hanyadjára támad fel a Buell, de a 2021-es nagy (újra) nekigyürkőzés gyümölcsei lassan beérnek. Igaz, nem fogad mindent egyértelmű elismeréssel a nép. A SuperTouring 1190 prototípusának tavalyi bemutatója nem hozta azt a szintű közönség- és sajtólelkesedést, amit reméltek. Idén már teljesebb formában mutatták meg a motort, hátha kiváltja az áhított nyálelválasztást.

Nem kell fájdalmasan sok változást felsorolnunk a tanulmánymotor állapotához képest, de látványos, hogy a korai változat kiábrándító toronyplexijét a dizájnhoz illeszkedő, szárnyakkal kiegészített fejidomra cserélték.

A Buell Motorcycles vezérigazgatója, Bill Melvin szerint a gyártási folyamatok már idén ősszel megkezdődhetnek. A vásárlók pedig legkésőbb 2025-ben átvehetik a saját 185 lóerős, amerikai túramotorjukat, aminek 22 ezer dollárról (~8 millió forint) indul majd az ára.