Rea háromból kettőt nyert a Superbike-hétvégén

2022.05.23. 13:24

Saját korábbi körrekordját adta át a múltnak Jonathan Rea a hétvégi estorili Superbike-hétvége időmérőjén, ezzel az északír klasszis szerezte meg az első rajtkockát. Nagyon jót ment Toprak Razgatlioglu is, de 0,091 másodperccel lemaradva végül Rea mögül indulhatott, a harmadik helyet a ducatis Álvaro Bautista csípte meg.

Az első főfutamon aztán a török címvédő lerajtolta Rea-t, majd egy visszaelőzési kísérletet elrontott, szerencsére nem lett belőle páros bukás. A hatodik körben aztán Razga fékezte el magát, riválisa kihasználta a hibát, ám a török visszavágott. Végig kemény csata folyt kettejük közt a győzelemért, ami viszont a nevető harmadiknak, Bautistának kedvezett. Előbb felzárkózott, majd hat körrel a vége előtt befért a szélesen forduló Rea elé. Innentől már Razgatlioglut izzasztotta, előznie ellenben nem sikerült – csak az utolsó kör végén, a célegyenesben, ezzel megkaparintva a dobogó legfelső fokát. A sorrend tehát: Bautista, Razgatlioglu, Rea.

Fotó: WorldSBK
Fotó: WorldSBK

A sprintverseny rajtjánál Rea jól jött el, de nem maradt le nagyon Razgatlioglu se, aki már az első kanyarban az élre állt. Az esős időjárás viszont Rea-nek kedvezett, úgy tűnt, magabiztosabban motorozik a vizes pályán, míg Topraknak többet kell küzdenie motorjával. Az északír ekkor már magabiztosan haladt az élen, yamahás ellenfele négy körrel a vége előtt próbált rá egy előzésre, összeértek, de nem buktak. Igaz, Rea kibillent a ritmusból, és úgy festett, Razga meg is tudja nyerni a superpole-t. Az utolsó körben azonban hibázott a sikánban, így kettőből két verseny bukott el a végső pillanatokban. Rea mögött így is meglett neki a második hely, maga mögé utasítva Bautistát.

Fotó: WorldSBK
Fotó: WorldSBK

A második főfutam már nem Rea és Razgatlioglu párharcát hozta, itt a hatszoros bajnok legnagyobb ellenfele Álvaro Bautista volt, noha időnként a török is megfordult az élen. A hajrában ugyan Rea még kis híján eldobta a motort, végül jól korrigált, behozta az első helyre a Kawasakit, mögötte Bautista-Razgatlioglu volt a végső sorrend.

A hétvége tehát nagyszerűen alakult Jonathan Rea számára, viszont Bautista sem panaszkodhat: a Ducati spanyolja 161 ponttal vezeti a bajnoki pontversenyt a 144 pontos Rea előtt, és bár mindketten elég kiegyensúlyozottak voltak eddig, az északír asseni bukása meglátszik a tabellán. A harmadik a 109 pontos Razgatlioglu, aki címvédőként még mindig első idei győzelmére vár.