MV Agusta: a 9.5 és az 5.5 csak a kezdet

2022.05.17. 08:49

A tavaly őszi milánói motorszalonon mutatta be első, igazán tereporientált túraenduróit az MV Agusta. A Lucky Explorer projekt keretein belül az 5.5 és a 9.5 lepleződött le, és bár még csak a prototípusokat, nem pedig a sorozatgyártásra kész változatot láthatta a közönség, az előrendelések elég jól pörögtek. Most kiderült, további túraendurókat is terveznek.

mv-agusta9.5 2021 milan 013

Erről a márka első embere, Timur Sardarov beszélt, aki elmondta, hogy az 5.5 végleges verzióját idén ősszel, az EICMA-n mutatják meg, a 9.5-ből pedig jelenleg hat prototípust gyötörnek a tesztelők, a sorozatgyártás jövő áprilisban indulhat. Először az alapkivitelt kezdik árusítani, majd jönnek a gazdagabban felextrázott változatok.

A folytatásban aztán félévente készülne egy-egy újabb MV Agusta túraenduró, igaz, ezek jó eséllyel inkább csak alváltozatok lesznek. Így például egy utcaibb fókuszú variáns, valamint egy automata váltós kivitel, amelynél meghagyják a manuális kapcsolás lehetőségét is. Az utcára hangolt modellből lesz egy magasabbra pozicionált, mondhatni luxuskivitelű is.

Sardarov úgy fogalmazott, mindent alaposan elterveztek, szeretnének fokozatosan egyre jobbat és jobbat kínálni. Nem lőnek le mindent egyszerre, vannak olyan extrák, mint a radaros tempomat, amelyeket későbbre tartogatnak.