Megérkezett az új Triumph Tiger 1200

2021.12.08. 06:26

Ahogyan arra számítani lehetett, elkészült a Triumph Tiger 1200. A britek már egy ideje tesztelték a sorozatgyártásra érett változatot, az álcázott gépről gyári képeket is kiadtak, a hivatalos bemutatóra viszont mostanáig várni kellett. Megérte, hiszen a korábbinál erősebb, könnyebb és még túraképesebb túraendurót kaptunk.

Kezdték azzal, hogy alaposan átdolgozták a soros háromhengeres blokkot – igaz, már a Speed Triple RS-be is az 1215-ről 1160 köbcentisre csökkentett hengerűrtartalmú változat került. A köbcentik számának fogyatkozása viszont nem járt együtt teljesítményvesztéssel, sőt: a 141 lóerőből kerek 150 lett, a 122 newtonméterből 130. Emellett pedig valamivel takarékosabb is az új motor.

Összességében huszonöt kilót dobott le a nagy Tiger, így felszereltségtől és kiviteltől függően 240 és 261 között nyom. A kardánhajtás megmaradt, de másfél kilogrammot könnyítettek rajta, további 5,4-et a vázon és a lengővillán fogtak, és azzal is nyertek nem keveset, hogy a kevésbé keresett extrákat, mint mondjuk az elektromosan állítható szélvédő, egyszerűen elhagyták.

A futómű a kategóriához illően elég komoly, és nem mellesleg félaktív. Előre a Showa 49 milliméteres fejreállított villáját szerelték, 200 milliméteres rugóúttal, a hátsó monoshock előfeszítése elektronikusan állítható, itt szintén 200 millimétert rugózik a gép. Az első Brembo Stylema radiálisan rögzített monoblokk nyergek 320-as tárcsákba harapnak, az egydugattyús hátsóhoz 282-es tartozik. Teljesen új az IMU, kanyar-ABS-szel és dőlésszögérzékeny kipörgésgátlóval.

Az új Tigerből ötféle változat lesz kapható. Ezek közül az alapot a GT képviseli, majd jön a GT Pro, de például a félaktív futóművet már ezek is megkapják. Egy szinttel feljebb lesz a hosszabb, 220 milliméteres rugóútra képes Rally Pro, ennek az ülésmagassága 850 helyett 870 milliméter, első kereke sem 19-es, hanem 21-es. A csúcsot a GT Explorer és a Rally Explorer jelenti, amelyeket a sima GT-től és a Rallytól a 30 literes üzemanyagtank különbözteti meg (az alap 20 literes). A forgalmazás tavasszal indul.