Mutatott egy hibridet a Kawasaki

2021.10.19. 09:57

Nemrég jelentette be a Kawasaki, hogy 2035-re teljesen megválna a kizárólag belső égésű motorral szerelt modellektől. Ez persze nem volt annyira meglepő, hiszen egy ideje foglalkoztatja őket a hibridhajtás, és folynak ezzel kapcsolatos fejlesztések, sőt villanymotort is villantottak már. Most egy benzin-elektromos hibrid prototípust mutattak.

Bár részletes műszaki leírás nem tartozik a képekhez, azonban úgy fest a látottakból, hogy a Ninja 400-at vették alapul, annak soros kéthengeresét egészítették ki villanymotorral. A villamos energiát egy kompakt, 48 voltos akkumulátorcsomag tárolja, ennek töltése energia-visszanyeréssel is történhet. Mindezt egy új acélcsővázba építették be.

A rendelkezésre álló adatok szerint a prototípust GPS-rendszerrel is felszerelték, amelynek köszönhetően felismeri, ha behajtanak vele egy városba. Ott tisztán elektromos üzemre vált, teljesen emissziómentesen közlekedik, ez pedig a jövőben a vonatkozó korlátozások mellett igazán hasznos lehet. Lakott területen kívül a benzines és villanymotor együttesen hajt.

A hibridhajtáson kívül még a szervózott, így lényegében gombnyomásra működő sebességváltás érdemel említést, a többi részlet jóval szokványosabb. A futóművet illetően elöl hagyományos villát, hátul monoshock rugóstagot találunk, féktárcsából egy-egy jutott mindkét kerékhez, viszont kapott a gép kétcsatornás ABS-t is.

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen tervei vannak a Kawasakinak ezzel a prototípussal, így kérdéses, mennyire áll közel az esetleges sorozatgyártáshoz, és az mikor valósulhat meg.