WTCR: „Akár 1-2 pont is dönthet a bajnoki címről” – Michelisz
AMTS 2019 - Exkluzív interjú Michelisz Norberttel

Minden egyes pontnak komoly jelentősége lehet a WTCR 2019-es idényében, véli a Braking News Motorsportnak adott nyilatkozatában Michelisz Norbert, a BRC Racing versenyzője. A magyar pilóta újult erővel és rendkívül izgatottan várja a két hét múlva elrajtoló új szezont – olyannyira, hogy elmondása szerint utoljára erre pályafutása legelején volt példa, most viszont „visszajött az étvágya”.

img_7847_1.jpg

Vegyes érzésekkel zárhatta a 2018-as évet a túraautó-világkupában Michelisz Norbert, ugyanis a túraautó-világbajnoki második helyet hozó tavalyelőtti szezont követően csak a negyedik lett, miután küzdelmeit vezetői és műszaki hibák, illetve egyéb tényezők tarkítottak – de így is hatszor állhatott dobogóra, egyszer, a szlovákiai harmadik verseny után pedig annak legfelső fokára.

Idén már valamivel könnyebb dolga lehet a WTCC 2012-es és 2015-ös szezonjában a privát csapattal induló pilóták számára kiírt Yokohama Trophy-ig eljutott Michelisznek, már csak azért is, mert nem változott az őt körülvevő környezet, maradt a BRC Racingnél és a Hyundainál, a csapattársa pedig továbbra is a világkupa-győztes Gabriele Tarquini lesz.

A 34 éves, hímesházai születésű pilótával csapata, a M1RA autóbemutatóját követően, az AMTS-en készítettünk interjút, aminek során az idei évre való felkészüléséről, a bajnokságról és annak változásairól, valamint versenyzőjéről, a TCR Európa-kupában egy zsinórban második idényt is megkezdő Nagy Dánielről beszélgettünk.

d19o9nxxqaifjmd.jpg

Nemrég Michelisz Norberték 2019-es autójáról is lerántották a leplet, amivel a BRC legénysége már több helyszínen is tesztelt. A csapattárs kiléte pedig nem változott, továbbra is a világkupa-győztes Gabriele Tarquini versenyez a magyar pilóta oldalán. | Fotó: Hyundai Motorsport / Twitter

A blogodon írtad, hogy Portugáliában és Malajziában is teszteltetek már. Utóbbi helyszínre elsősorban azért látogattatok el, hogy megismerjétek, hiszen korábban a WTCC/WTCR még nem járt Sepangban, most pedig az idényzáró helyszínéül szolgál. Ellenben Portugáliában már sokkal nagyobb szerepet kapott az autó: az i30-asról úgy fogalmaztál, hogy lényegében már az elején majdnem egy tökéletes autó volt, csak finomhangolásra szorult. A tavalyi évhez képest mely területeken volt szükség kisebb csiszolgatásokra?

„Elsősorban a beállításokkal kapcsolatos finomhangolásokat végeztünk, és erre azért volt szükség, mert a versenynaptár a lehető legkülönbözőbb karakterisztikájú pályákból áll össze. Alap adottságait tekintve pedig hiába nagyon kifinomult egy autó, amikor egyik hétvégéről a másikra nagyon szélsőséges körülmények fogadnak minket, így fontos, hogy az autót minden pillanatban a megfelelő beállítási tartományban használhassuk.

Mi is azért próbáltunk olyan helyszíneken tesztelni, ahol meleg van, ahol néha találkozhatunk magas kerékvetőkkel vagy éppen rázós úttal, hogy ezekre a körülményekre is fel legyünk készülve tökéletesen már abban a pillanatban, amikor elkezdődik az adott hétvége. Ugyanis, ha az ember már pénteken rossz beállításokkal kezdi hétvégét, az ezzel a háromversenyes lebonyolítással nagyon sok pontjába kerülhet.”

img_7685.jpg

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

A maláj hétvége kapcsán pedig kiemelted, hogy az edzettségi szintnek fontos szerepe lesz, és az alapozó edzéseket már meg is kezdted. Egy alapozó, illetve egy komolyabb terheléssel járó tréning, tréningterv hogyan épül fel nálad?

„A hőterhelést nyilván csak szaunával és más, ehhez hasonló módszerekkel lehet edzeni és szimulálni. Ami az alap edzésprogramomat illeti, az nem változott a korábbi évekhez képest: a januári-februári időszak mindig az erő- és az állóképesség-fejlesztésről szól, majd évközben ezt váltják fel a kicsit lazább, játékosabb, reakcióidő-, szem-kéz koordináció- és egyéb érzékfejlesztő gyakorlatok.

Szerintem viszont Malajzia Vila Real mellett borzasztó nagy megterhelés lesz a pilótáknak a hőterhelés miatt, így az erre irányuló edzéseket a portugál hétvége után sem hagyhatom abba, hogy Malajziában is ugyanolyan felkészülten várhassam a futamot, mint az idény közben, Portugáliában.

Azt kell elképzelni egyébként ezeken a versenyeken, hogy 65-70 fokos hőséget kell kibírnunk, de nem csak abban a 25 percben, amíg a verseny tart, mert az autóba már 20 perccel a rajt előtt beülünk. Igaz, a futam előtt még nyitva vannak az autó ajtajai, de még úgy is 50 fok van a volánnál.

Tehát ez egy olyan szintű hőterhelés, amivel nagyon fontos lenne megbirkózni: ugyebár már egy rossz döntés – a fáradtságnak vagy a kevésbé jó hőtűrésnek betudhatóan – azzal járhat, hogy az ember például Vila Realban a falban végzi, és ha nagyon szerencsétlenül jár, akkor ez akár az egész hétvégéjére hatással lehet. Egy ennyire szoros bajnokságban pedig kulcsfontosságú, hogy ilyen ne forduljon elő.”

A tavalyi évhez képest valamiben változtattál a felkészüléseden?

„Őszintén szólva nem. Épp az imént került szóba viccesen az, hogy most már több időm van felkészülésre, hiszen tavaly, illetve tavalyelőtt is ez volt az az időszak, amikor gőzerővel és figyelmünk túlnyomó részével a picik érkezésére fókuszáltunk Johannával. Ez most megint egy olyan év, amikor több lehetőségem van egy kicsit a saját, szakmai dolgaimmal is foglalkozni.

Nem tudom, hogy ennek-e a hatása az, hogy borzasztóan várom a szezont, de én azt érzem magamon, hogy visszajött az étvágyam, és alig várom, hogy elkezdődjön az idény, hogy lássam, hol vagyok a többiekhez képest. Kicsit úgy érzem magam, mint pályafutásom legelején, amikor izgulva kicsit, nem is azt mondom, hogy feszengve, de izgalmakkal telve vártam a szezon indulását.”

3040fc027350c55704f227a0c6c057c6.jpg

Michelisz Norbert tavaly, a szlovákiai harmadik verseny után a dobogó legtetejére is felállhatott. | Fotó: Francois Flamand / DPPI (FIA WTCR Media)

Arra is kitértél, hogy pokolian erős a mezőny – mind pilóták, mind autók terén. Ezt és a pontrendszer újbóli változását – vagyis inkább egységessé válását – figyelembe véve, szerinted mi lehet a célravezetőbb 2019-ben: mindig és minden áron a győzelemre törekedni, vagy inkább stabilan dobogós vagy erős pontszerző pozícióban zárni?

„Alapvetően, ha minél erősebb egy bajnokság, annál jobb teljesítményre van szükség a versenyzők részéről, ha bajnokságot szeretnének nyerni. Úgyhogy én úgy érzem, hogy minden egyes apró pontnak jelentősége van, mert akár 1-2 pont dönthet a bajnoki cím sorsáról, ugyanúgy, mint a tavalyi évben. Idén főleg azokon a hétvégéken próbálok majd a lehetőségeimhez mérten túlteljesíteni, amikor nem a miénk lesz a legjobb autó, hogy pontokat lophassak a többiekből, mert úgy látom, hogy a végén ezeknek a pontoknak lesz borzasztóan nagy jelentősége.”

Térjünk át a M1RA-ra. Zsinórban egy második szezonra is leigazolt a csapatodhoz Nagy Dániel, és a TCR Európa-kupában fogtok indulni. Miket tudnál kiemelni vele kapcsolatosan, meglátásod szerint mik azok a különleges képességek az ő esetében, amikkel csak nagyon kevesen rendelkeznek? Ő is bejárhatja azt az utat, amit Tassi Attila?

„Abszolút. Én azt gondolom, hogy Dani nagyon jó úton halad afelé, hogy akár már jövőre gyári szerződést kapjon. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, akkor pontosan ezeket a célokat fogalmaztuk meg 2-3 éves időtávon, és nagyon örülök neki, hogy tavaly ennyire erős évet produkált Dani, aki a bajnoki címről csak azért maradt le, mert a hét versenyhétvégéből volt egy, a monzai, amikor nem találta a ritmust.

Ami vele kapcsolatban erősségként kiemelhető, az a kiegyensúlyozottság, tehát amellett, hogy futamokon kifejezetten gyors, nagyon jól kezeli a használt gumikat, illetve futam közben nagyon jól méri fel a saját lehetőségeit. Szerintem mindez tavaly nagyon sokáig életben tartotta a bajnoki esélyeit. Nyilván, mint minden versenyzőnek, neki is vannak olyan területek, ahol lehetősége van a fejlődésre.

Kívülről nézve a magam részéről azt mondom, és erről is nagyon sokat beszélgettem vele, hogy talán az időmérő és az egykörös tempó az, ahol azon kell dolgozni, hogy jobban kihasználja az új gumikat. Abban az esetben, ha ezt meg tudja csinálni, akkor szerintem a bajnokságra legesélyesebb versenyzők között lesz majd idén.”

img_0289.JPG

Egy újabb évet tölt a M1RA-nál Nagy Dániel – Michelisz szerint a 20 éves pilóta "jó úton halad afelé", hogy jövőre már gyári pilóta lehessen. | Fotó: Braking News Motorsport

Nyitókép: Kacskovics Mihály Béla

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5014713963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása