TCR EU - EX-WTCC-PILÓTA FIÁVAL ALKOTJA A M1RA PÁROSÁT NAGY DÁNIEL

img_2252.JPG

Ahogyan az várható volt, Nagy Dániel zsinórban egy második évre is a M1RA-val kötelezte el magát – viszont csapattársának kilétét még az utolsó pillanatokban is találgatások övezték, de végül a befutó a kisebb TCR-kategória egyik nagy élmenője, Luca Engstler lett. Michelisz Norbert csapata bajnoki reményekkel várja a 2019-es szezont.

Bár nem vettük górcső alá a teljes mezőnyt, de meg merjük kockáztatni, hogy 2019-ben a M1RA-é lesz az egyik, ha nem a legfiatalabb pilótapáros: szerdán ugyanis bejelentette a nemzetközi TCR-t 2017-ben megnyerő magyar csapat, hogy Nagy Dániel marad az egyik Hyundaiban, a másik autóba Luca Engstler ül be – kettejük átlagéletkora 19,5 év.

„Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy, ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki címéért harcolni” – nyilatkozta a M1RA által kiadott sajtóközlemény a csapatfőnök, Bári Dávid.

A magyar autósport szerelmeseinek aligha kell bemutatni Nagy Danit: a 20 esztendős pilóta nemzetközi pályafutása 2015-ben indult el, azóta többek között a WTCC-ben is megfordult, a tavalyi évben pedig eredményt eredményre, elismerést elismerésre halmozott – a TCR Europe-ban ugyanis győzött Assenben és az összetettet az ötödik helyen zárta, továbbá a WTCR hungaroringi hétvégéjén, szabadkártyásként állhatott fel a dobogó második fokára a második verseny leintését követően.

Az, hogy Nagy a M1RA-nál és a TCR Európa-kupában folytatja, aligha mondható meglepetésnek, hiszen ennek lehetőséget a Braking News Motorsport számára, egy decemberi interjúban már elhintette, hozzátéve, hogy „nagyon szeretnék a túraautó-világkupában versenyezni, viszont csak akkor, ha elérek egy olyan szintre, ahol hosszú távon a bajnoki címre esélyes legyek”.

„Nagyon örülök, hogy a M1RA-val és Hyundait vezetve folytathatom, mert tavaly ez volt a legfőbb vágyam a szezon végén. Sikeres közös éven vagyunk túl, büszke vagyok a WTCR-ben elért dobogóra, és úgy érzem, hogy a M1RA-s srácok között otthonra leltem ebben a csapatban. Hiszek benne, hogy még tovább tudunk fejlődni együtt. A kiegyensúlyozottság a kulcs, ami az előző szezonban néha hiányzott, de keményen dolgozok azon, hogy idén harcba tudjak szállni a bajnoki címért” – kommentálta maradása hírét Nagy.

53785460_1775353382565081_3124111786081517568_n.jpg

Viszont arra már annál kevesebb számítottak, hogy csapattársa Luca Engstler lesz – annak a Franz Engstlernek a fia, aki egykor, 2007 és 2014 között 164 versenyen erősítette a WTCC mezőnyét, ahol egy győzelmet szerzett is. Szó se róla, idáig nagyon komoly eredményekkel büszkélkedhet a 19 éves német: 2018-ban megnyerte a közép-keleti és az ázsiai TCR-bajnokságot, amellett, hogy mindössze néhány pont híján behúzta a német TCR-t, az idei évet pedig úgy indította, hogy a maláj TCR-ben nem akadt kihívója.

„Büszke vagyok arra, hogy a M1RA-ban folytatódik a pályafutásom, hiszen számomra a Napnál is világosabb, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról van szó. Az a legfőbb célom az Európa-kupában, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges, mert nekem az autón kívül minden új lesz itt. Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy kezdődjön végre a szezon” – idézi a közlemény Engstler szavait, aki egyébként már tavaly is Hyundaijal versenyzett, így az autó biztosan nem lesz számára ismeretlen.

A TCR Európa-kupa idei szezonja április végén, a WTCR betétsorozataként rajtol el a Hungaroringen.

Fotó: Braking News Motorsport, M1RA sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr214702946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása