Jedlóczky: „A lényeg, hogy folytathassam a tanulást 2019-ben”
Karácsonyi különkiadás 2018 - Exkluzív interjú Jedlóczky L. Márkkal

A kilométergyűjtés és a pályaismeret szempontjából mindenképpen szerette volna végigcsinálni a 2018-as szezont a JLG Motorsport pilótája, Jedlóczky L. Márk, azonban csak három fordulón állhatott rajthoz végül Cuprájával a TCR Európa-kupában. A furcsára sikeredett esztendő mellett szóba került a Szilveszter Rali, valamint a 2019-es célkitűzések.

p7062637.JPG

2018-ban egy egyedülálló interjúcsomaggal ajándékozza meg Olvasóit a Braking News Motorsport a karácsonyi ünnepek alkalmából, aminek keretében szinte valamennyi, nemzetközi szinten is megfordult honfitársunk szemszögéből tekintünk vissza elsősorban az év magyar vonatkozású túraautós sikereire, valamint az egyéb történésekre. Sorozatunk első részében Jedlóczky L. Márkkal készített interjúnkat tesszük közszemlére.

Noha már tavaly, a TCR International Series-ben bemutatkozhatott nemzetközi szinten Jedlóczky L. Márk, de a debütáló évének mégis inkább ez tekinthető. Nem volt könnyű helyzetben, ugyanis akárcsak a háborúhoz, az autósporthoz is három dolog kell, persze, a tehetség mellett: pénz, pénz, pénz… Ennek ellenére a Hungaroringen végül a pontszerzők listájára is feliratkozott egy 10. hellyel, de mint kiderült, a csúcson kellett abbahagynia az évet, pedig végig ott volt a remény, hogy talán még viszontláthatjuk a JLG és a Zengő Motorsport „közös gondozásában” lévő Cuprát.

Az ambiciózus magyar pilóta jövőre folytatná a tanulást, vagy a TCR Europe-ban, vagy a hazai raliversenyzés világában, és még további, akár kompromisszumokat követelő megoldások is szóba jöhetnek, a lényeg, hogy autóba üljön.

2018-2018_hungaroring_race_1---2018_hungaroring_r1_20_mark_jedloczky_81.jpg

A Hungaroringen azért összejött a pont Jedlóczkynak. | Fotó: TCR Europe Media

– 2018-ban három fordulót teljesítettél a TCR Európa-kupában. Összességében mik a meglátásaid az idei évedről?

– Eléggé furcsára sikeredett nekem ez az év, hiszen három Európa-kupás futamon tudtam részt venni. Ennek voltak technikai okai. Azonban ez idő alatt is nagyon sok mindent tanultam, amiről csupa pozitív dolgot tudok mondani. A kocsi nagyon új volt számomra, mivel ugyan SEAT-ban már ültem, de ennyi újban, nullkilométeresben még soha életemben. Nagyon szépen köszönöm Zengő Zoliéknak, a szüleimnek és a támogatóimnak, amiért mögöttem álltak.

– Milyen területeken értél el fejlődést, miket tanultál a szezon során?

– Elsősorban azt, hogy nagyon türelmesnek kell lennem az autóban, még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, valamint nagyon kellett vigyáznom a gumikra. Az volt az egyetlen hibám, hogy rendszeresen túlságosan elhasználtam a gumikat, pedig anélkül akár jobban is tudtam volna menni. De egyszerűen nem figyeltem arra, hogy miképpen kell bánni egy gumival. Próbáltam kérdezősködni ennek kapcsán, és ebben a témában végül Monori Gyuszi, aki a mérnököm volt, segített rávezetni arra, hogy teljesen más íveket kell használnom. Addig minél hamarabb szerettem volna előzni, és nem kivárni a legalkalmasabb pillanatot, hogy meg tudjam előzni az ellenfelemet – és emiatt nagyon hamar elfogytak a gumijaim, így az utolsó pár körben már csak szenvedtem. Ez abból adódott, hogy nagyon kezdő voltam még, és éppen ezért lett volna egész évben versenyeznem, mert év végén akár már jobb helyeken is tudtam volna autózni.

2018-2018_le_castellet_race_1---2018_tcr_europe_castellet_r1_20_mark_jedloczky_89.jpg

Idén gyakran ott volt a mezőny sűrűjében a JLG-s magyar pilóta, de vigyáznia kellett az autóra. | Fotó: TCR Europe Media

– Azonban végül az utolsó három fordulót sajnos ki kellett hagynod…

– Így van, sajnos, és ez nekem nagyon furcsa volt. Főleg úgy, hogy indultam volna rajtuk, azonban így csak a tévében nézhettem, de természetesen szurkoltam a magyaroknak ekkor is. Ez nekem nagyon rossz volt, de ugyanúgy készültem és szimulátoroztam, ugyanúgy edzettem minden hétvégére, hogy hátha… Ugyanis az utolsó versenyek sorsa is mindig csak az utolsó pillanatban dőlt el.

– Az idei évre még tervezel valamit? Például egy újabb Szilveszter Ralin való részvételt?

Lehetőségem van arra, hogy idén is induljak, de még zajlanak a tárgyalások az autó és a piszkos anyagiak kapcsán. Ha fogok indulni, akkor azt Hadik András kocsijával, egy Ford Fiesta R5-össel teszem.

– És a jövő év kapcsán vannak tervek, vágyak?

– Persze, hogy vannak vágyaim; a lényeg, hogy valahogyan autóba tudjak ülni jövőre. Az anyagiaktól függ, hogy ezt a TCR Európa-kupában vagy esetleg a hazai ralibajnokságban tehetem-e majd meg. Mindkettő nagyon közel áll hozzám, így igazándiból mindegy, hogy melyik valósul meg, csak autóba szeretnék ülni és kilométereket gyűjteni 2019-ben. Persze, az sincs kizárva, hogy a hazai túraautó-bajnokságban vagy a Közép-európai Zóna-kupában (CEZ) rajthoz álljak egy-két futamon, mert az autó, hála Istennek, még itthon van.

Az esetleges újabb tanulóév keretein belül azon is elgondolkodtunk, valamelyest könnyítve az anyagiakon, hogy eladjuk a Cuprát, lenne is rá egy vevő, és veszünk egy használt autót, mondjuk egy Hondát. A lényeg, hogy tanulhassak. Nem fogok olyanokat mondani, hogy Európa-bajnok szeretnék lenni meg minden futamon ott leszek a legjobb tíz között, mert ennek kicsi az esélye, hiszen most nagyon sokat kihagytam, és még csak nem is teszteltem.

Azért lett volna jó végigcsinálni ezt az évet, mert legalább a pályákat betanulhattam volna, viszont így jövőre is komoly fejfájást okozhat a megfelelő beállítás eltalálása.

2018-2018_zandvoort_race_2---2018_tcr_europe_zandvoort_r2_20_mark_jedloczky_95.jpg

Hollandiában kitartó és szabályos védekezésétől egy kicsit dühbe gurult Cedric Piro, aki szerencsére nem ért célt a versenybíráknál. | Fotó: TCR Europe

– Főleg úgy, hogy ha figyelembe vesszük azt, hogy a kihagyott három helyszín közül kettő, Barcelona és Monza jövőre is a versenynaptár része lesz…

– Hát, igen, ez a helyzet… Mondjuk az nagyon jó, hogy a Hungaroringen rajtol majd a szezon, csak oda is beállítás kell.

– Bár ez a három forduló összességében nem volt valami hosszú, de sikerült más versenyzőtársakkal baráti kapcsolatot kialakítanod?

– Persze, például Stefano Cominivel, Dušan Borković-csal, de Nagy Danival és Tassi Attilával is nyilvánvalóan jóban vagyok. Rajtuk kívül még Stian Paulsennel jó a viszonyom: a Paul Ricard-i hétvégén adott telemetriát elemzés céljából, pedig azt nem igazán szokás, nagyon rendes volt tőle.

Viszont Hollandiában Cedric Piróval volt egy kis vitám, ugyanis ő folyamatosan azt csinálta, hogy rám támaszkodott, azaz egy 15 méterrel később fékezett, és megtolt egy kicsit hátulról. A verseny után meg még ő ment fel a versenyfelügyelőkhöz, hogy én védekezek rosszul… Elkérték a belső kamerás felvételeket, de semmi rosszat nem találtak a védekezésemben.

Szerencsére, ugyanis ellenkező esetben megbüntettek volna, ugyanis arra sem volt költségvetésünk, hogy ha például összetöröm az autót. Kétszer is meg kellett gondolnom, hogy mennyit kockáztatok egy időmérőn vagy egy rajt alkalmával, utóbbi esetben főleg akkor, ha a középmezőnyből rajtoltam, mert az a legnagyobb daráló. Nyilván kisebb, a szélvédőt, a lökhárítót és a splittert érintő törések benne vannak a pakliban.

Nyitókép: Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4914487900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása