Totalbike Vakbarát Hírportál

Sapka BMW R18: az ergonómia és a vagányság örök harca

2021.07.20. 14:54

- Hogy állunk, Mester?

- A legutóbbi változásokat felsorolni is nehéz lenne, mert kezdjük elnyerni a végleges formát. Sőt, el is nyertük, jelenleg a végső simítások előtti praktikus dolgok kialakítása van folyamatban. Ilyen például az eddig nem létező lámpatartó konzol születése, melynek elkészítésében Fábián Attila volt segítségemre. Egy kartonpapírrajz alapján vízzel kivágott nekem két-két lemezt, az így kapott belső és külső részt összehegesztettem és megcsiszoltam, így a végeredmény olyan, mintha egy korabeli préseléses eljárással készült volna. Sokkal szebb, mint valami 3D nyomtatós, divatos akármi.

Az első sárvédőt is ráhadzsintottuk (a mester izgalmas és egyedi szókincskészletén szándékosan nem változtatunk, hiszen lényegesen szórakoztatóbb a feltettük szónál) –, bár az ívek természetesen elakadtak a peremében, úgyhogy kellett még faragni rajta. A kormánytartóból kicsit levágtunk, így a kormánycső most lejjebb helyezkedik el, ennek köszönhetően jobb az összkép. Az olajhűtő is felkerült, szépen illeszkedik a vázhoz, a legnagyobb feladat viszont a csőrendszer kialakítása volt, a légtömegmérő bekötése miatt. Továbbra is úgy érzem, ez volt a legmarkánsabb: kitalálni, hogy melyik cső merre menjen, hová kerüljön, ezért a légszűrő környékén még kicsit alakítottam, hogy elférjen. A legviccesebb egyébként az, hogy a sok agyalást követően a légszűrő pozíciója végül maradt az eredeti helyén, mert így volt a legpraktikusabb.

- A motorra pillantva jelenleg olyan érzésem támadt, mintha egy második világháborús tengeralattjárót látnék magam előtt, csomagtartóval. Szinte kúszik.

- Az ülés is a helyére került, futnia kell a csomagtartóval, ezért készítettem hozzá egy patkó alakú vasat, hogy szintezni tudjam. A spirálrugót pedig természetesen lecseréltem, mert optikailag nagyon zavaró volt a körülötte lévő légüres tér. Helyette lepkerugót kapott. Kornél barátom a hátsó rugóstagból is vágott nagyjából 25 mm-t, talán emiatt érzed, hogy az egész motor tovább süllyedt.

Az üléspozíción egyébként gondolkodtunk, hogy esetleg kicsit hátrébb vigyük, mert félek, hogy Tibi a sípcsontját állandóan beüti majd a szívócsonkba, lila, fájós lábbal meg elég szar motorozni, de ezt még át kell gondolni az ergonómia szempontjából is.

Amúgy nagyon maszkos lesz – maszkulin – csak ülj rá egy pillanatra: érzed, milyen szinten süllyed a nyakad, ahogy megfogod a kormányt? Majd vedd a lábad közé, szinte a térded vonalában van a teljes tömeg.

Az elektromos dobozt takaró deklit meg majd lefestem, hogy minden hiteles legyen. Szeretem, ha van lelke, ezért figyelni kell nagyon az apró részletekre. A hátsó sárvédőtartón is volt egy darabka, BMW-jellel beütve, amit levágtam, mert oda ugyan felesleges, de kiváló dögcédula lehet belőle még másutt.

- Mi lesz a következő nagy megmérettetés?

- Ha hiszed, ha nem, a kormányon levő műanyag konzol és az abban található kezelőszervek elhelyezkedése. Mert ugyan megvettem egy kisebb vagyonért ezt az istenadta, húskloffoló fejű fékolajtartályt, de olyan nagy, hogy nem fér mellé a konzol. Azon meg akkora böszme gombok vannak, hogy legszívesebben kiszaladnék a világból. Nézd már meg ezt a monitor-bekapcsolót, biztos hogy ez így ebben a formában nem marad.

Eddig a légszűrőtől fostam a legjobban, de most ismét abban a fázisban vagyunk, hogy ki kell találni, mi legyen. Ezért inkább a kipufogóval folytattam, amíg a többi apróságon agyalok, mert azzal legalább nincs gond. Kern Péter gyártotta, aki eredetileg By Kern néven dolgozik, és leginkább Harleyre fejleszt. Ez most egy kivétel. A különlegessége - de most senki ne figyeljen ide -, hogy kétféle hangja lesz a motornak: egy halk és egy kevésbé.

A kipufogókönyökből egy szelvényt még eltávolítottunk, hogy ne legyen farhosszú, így próbálom arányosítani. De ezt az agymenést már úgyis ismered, a legelején is ez volt a gondom. Viszont így, ahogy most nézegetem, már egyre jobb.

Az indexek végső elhelyezkedése még fejlesztés alatt, és bár nem szeretem eltakarni a dolgokat, ez mégis akkora, mint a körmöm fele, így végtére szinte mindegy, hová kerül. Ami biztos, ha irányt szeretnél váltani, és ez villogni kezd, nagy valószínűséggel kiégeti a szemeket.



Rovatok