Totalbike Vakbarát Hírportál

Vagány Benelli, A2-es jogsihoz

2022.11.10. 13:28

A kínai QJ Motor fennhatósága alatt szépen épül és bővül az olasz Benelli. Most az 500 köbcentis szegmensben mutattak újdonságot – itt már túraenduróval, retrógéppel és cruiserrel is jelen voltak eddig. Ezúttal egy vagány csupaszt lepleztek le, a TNT 500 premierjét a milánói szalonon tartották meg.

A TNT amúgy is egy jól csengő név a Benellinél, bár a 899-et Kínának szánt kínai motorkerékpárként támasztották fel, de ott van még a kezdőknek szánt TNT 125 is. Az 500-as a több másik modellből már ismert soros kéthengerest kapta, amely változatlanul 47,6 lóerős, köré viszont új vázat készítettek, és a futómű sem maradt érintetlen. A forma a maga rovarfejével, magasra húzott tankjával és zömök felépítésével megfelel az aktuális divatnak.

A futóművet illetően az alu lengővilla is új, eltér a többi 500-as Benellin látottaktól, a amúgy a hátsó futómű állítható előfeszítést és húzófokozati csillapítást is kínál. Elöl vaskos, 50 milliméteres fordított villát találunk. A 17-es felnik közül az első 120/70-es, a hátsó 160/60-as gumit kapott. Bár az európai modellek fékei eddig Brembók voltak, most simán csak Benelli felirat szerepel a nyergeken. Előre amúgy két 320-as tárcsa került, hátra egy 260-as. A menetkész tömeg 199 kiló, az ülésmagasság 784 milliméter.

A TNT 500 a Benelli szándékai szerint jövő év második felétől lesz kapható, az árat azonban még nem közölték. A találgatások szerint 6000-6500 euró körüli árcédulára lehet számítani.



Rovatok