Totalbike Vakbarát Hírportál

Dovizioso már a szezon vége előtt abbahagyja

2022.08.05. 10:13

Bejelentette visszavonulását Andrea Dovizioso, a MotoGP-ben szereplő RNF Yamaha rutinos olasz pilótája. A 36 éves Dovi ráadásul nem is csinálja már végig a jelenleg futó szezont sem: utoljára a szeptember 4-i misanói futamon, a San Marinó-i Nagydíjon láthatjuk, tehát lényegében hazai, olasz közönség előtt búcsúzik. Azzal együtt összesen három verseny van tehát hátra pályafutásából. Helyét az utolsó hat fordulóra Cal Crutchlow veszi át.

Dovizioso először 2001-ben kóstolt bele a gyorsaságimotoros-világbajnokságba, akkor mutatkozott be a 125-ös mezőnyben Apriliával, de csak egy verseny erejéig. Állandó ülést a Hondánál kapott, egy évre rá. A Scot Racing színeiben lett világbajnok a nyolcadlitereseknél, velük ment fel 250-be, ahol két ezüst és egy bronzérem jutott neki, és együtt szerepeltek 2008-ban a királykategóriában is. Dovi ezután a gyári Hondára ült át (pont az volt az első éve a Repsolnál, amikor Talmácsi Gábor a Scotnál szerepelt).

A Repsol Hondával 2011-ben bronzérmes lett, majd Yamahára váltott, aztán nyolc szezont húzott le a gyári Ducatinál, 2017 és 2019 közt zsinórban háromszor lett vébémásodik. 2020-ban ugyan bejelentette, hogy szünetet tart, de a Petronas-Yamaha SRT-hez visszacsábították – pont Misanóban tért vissza tavaly, és maradt erre az idényre is. Csakhogy mint most kiderült, nem csinálja végig.

Az olasz klasszis jelenleg 343 futamot tudhat a háta mögött, 24-szer állt a dobogó legmagasabb fokán. Idén nem sok babér termett neki, sok nehézséggel szembesült, eddig tíz pontot gyűjtött. Egyébként elegánsan nem a motort teszi ezért felelőssé, hanem saját magát okolja, amiért nem tudott megfelelően alkalmazkodni a modernebb technikához, a változásokhoz.



Rovatok