Totalbike Vakbarát Hírportál

Megjött a VMoto első prémium gépe

2021.11.29. 13:33

Alig két hete villantotta meg első prémium szegmensbe célzott motorkerékpárját az idehaza főleg a Super Soco modellek révén ismert VMoto. Azóta le is hullt a lepel a Stash-ről, amely valóban naked bike, csak nem pont olyan, mint amire számítottunk. Nem mentek bele ugyanis a teljesítménylicitbe, inkább kifejezetten a városi, elővárosi ingázókra gondoltak.

Ennek jegyében a Stash villanymotorja mindössze 6 kilowattos, vagyis 8 lóerős. Bár a végsebesség 105 km/h, de ha szeretnénk kimotorozni a 240-260 kilométeres hatótávot, akkor nyilván nem ennyivel fogunk menni. A legmagasabb értéket nagyjából 45 km/h-s haladással, vagyis leginkább városi közlekedéssel lehet elérni. A teljes töltés mintegy hat órát vesz igénybe.

Az üléspozíciót a kényelemre lőtték be, magas és széles kormányt kapott a gép, az ülésmagasság pedig viszonylag alacsony, 785 milliméteres. Mivel villanymotorról van szó, furcsának hat a kifejezetten púpos idom a tank helyén. Ide nyilván nem kell tankolnunk, cserébe viszont elnyel egy zárt bukósisakot.



Rovatok