Totalbike Vakbarát Hírportál

Morbidelli válthatja Viñalest a gyári Yamahánál

2021.07.30. 06:46

Idén júniusban végleg kicsúcsosodott az összeférhetetlenség Maverick Viñales és a Yamaha gyári MotoGP-csapata között, aminek a vége az idő előtti szerződésbontás lett. Ez rögtön két érdekes kérdést is felvet: az egyik, hogy hol köt ki az abszolút élmenőnek számító spanyol – de erre válasz egészen biztosan nem lesz addig, amíg Viñales szabadságát élvezi. A másik pedig, hogy ki ülhet a gyári Yamaha megüresedett nyergébe.

Jelentkezőből aligha van hiány, most például felmerült Franco Morbidelli neve. Az olasz jelenleg kényszerpihenőt tart sérülése miatt, a soron következő két ausztriai futamon még biztosan nem lesz ott, helyette Cal Crutchlow-t dobja be a Petronas-Yamaha, sőt még a Brit GP-n is ő állhat rajthoz – hazai pályán. Ezúttal éppen a Petronas csapatfőnöke, Razlan Razali szólalt meg a gyári üléssel kapcsolatban.

Razali szerint ugyanis abszolút kézenfekvő megoldás, hogy Morbidellit vigyék fel a gyári csapatba, amivel ráadásul az olasz versenyző álma is valóra válna. A Petronas részéről már meg is adták a zöld utat, innentől kezdve a Yamahánál, valamint Morbidelli menedzsmentjénél pattog a labda. Azt ugyanakkor a csapatvezető is kiemeli, hogy hivatalos megállapodás még nincs. Ha végül összejön a váltás, Morbidelli újra Fabio Quartararo csapattársa lehet: tavaly és tavalyelőtt pont a Petronasnál mentek együtt.

Ezzel nyilván nem kerülne könnyű helyzetbe Razali és a Petronas SRT: Rossival a jelek szerint nem terveznek hosszabbítani, így pedig elveszthetnék Morbidellit is, vagyis két ülésre kell pilótát találniuk. A csapatfőnök mégsem aggódik, azt mondja, bejáratott rendszerük van arra, hogy tehetséges fiataloknak adjanak lehetőséget.



Rovatok