Teszt: SYM MaxSym 400i – 2021.

Ha a gyártáson nem is lehet akkorát spórolni, a tervezésen és a feltaláláson viszont igen, lényegében az Xmax receptjét főzik le. Eddig egyébként a MaxSym 400 inkább burgmanos volt, de a 2021-es modellt már a Yamahához igazították. Nem csak formában és kialakításban, hanem műszaki feszességben is, ez ugyanis egy teljesen új acélcső váz, amely lényegesen könnyebb és merevebb az előző MaxSym 400-nál. Ettől egyszerre lett kis tempónál kezesebb, nagynál pedig stabilabb.

Ez az új dizájn nagyon ismerős volt - azt nem mondom, hogy álmatlanul forgolódtam miatta, de tényleg napokig nézegettem, hogy pontosan melyik Yamahát rajzolták újra. Méretben meg felépítésben Xmax, a feneke is arra hasonlít, az eleje viszont határozottan az Nmax -ra emlékeztet. A blokk a Sym sajátja, az előző generáció egyhengeresét csiszolták addig, amíg ki nem adta az Euro5-öt - az új hengerfejjel 400 köbcentiből 34 lóerőt és 39 Nm-t szednek elő, vagyis erős. Ebben a méretosztályban az átlag a nagyjából 0,11 lóerő per kiló, a MaxSym pedig 0,16 LE/kg arányával a combosabbak közé tartozik. Kellemesen lentről indul, a 300-asokat és a 350-eseket nyomatékból lerajtolja, majd amikor azok 130 felett kezdenek lemaradni, ez még tovább húz. Hivatalosan 140 km/h a vége, de a plexi mögé lapulva 160-ig el lehet kergetni. Senki nem ezért vesz ilyesmit, de ha éppen szükség van rá, tudja.

Inkább a praktikum az, ami miatt nyugat-európa déli részén mindenki díványrobogóval jár: kényelmes, bőven van raktér és nem kell folyamatosan gépészkedni valamivel, egyszerűen csak megy. Az ülés alá két sisak is befér - hátra, az utas alá egy rendes, zárt bukót is be lehet tenni, de elöl szűkebb, ott csak egy nyitottnak van hely. Ezen felül van még két kesztyűtartó teljesen vállalható mérettel, ezeknél már látszik, figyelembe vették, hogy már nem Nokia 3210-es alakúak a mobiltelefonok, hanem nagyok és laposak. A fiatalabb olvasók kedvéért: a Mars csoki vagy a Snickers formája helyett a táblás Milka lett a szabvány.

A kulcsnélküli indítás a modern idők legjobb motorkerékpár extrája, és ezen hibátlanul működik, elég, ha a zsebben van a transzponder, és onnantól gombnyomásra indul, nyitja-zárja az ülést - ha lehet ezt így is, nem is értem, miért nem ilyen az összes. A szélvédőállításhoz sem kell eszköz, de az sajnos még nem elektromos. Egy kis gyakorlattal, menet közben is fél kézzel állítható. Nagy tempónál kicsit nehezebb, tehát még legkésőbb az autópályafelhajtón érdemes áttenni a magasabb állásba.

Az ülés szélessége és magassága miatt ezen a 170 centi felettiek fogják otthonosan érezni magukat, lehet rajta sportosan felhúzott és lazán előretolt lábakkal is utazni, a fotelszerű, deréktámasszal ellátott ülés miatt az utóbbi a csábítóbb, és amikor már megvolt a végsebesség tesztelése és kiörömködtük magunkat a gyorsulgatáson, jöhet a relaxált fetrengés. A normál közlekedős üzemben a fogyasztás is gyorsan visszaáll négy liter alá - nem vánszorgó, de nem is agreszív vezetés mellett 3,5 literrel elketyeg, ami különösen ahhoz képest döbbenetes, hogy annak idején a 125-ös Liberty-m is bevert ennyit, fele ekkora homlokfelülettel és harmad ennyi teljesítménnyel.

Szükség esetén nem csak menés van, hanem megállás is, elöl dupla tárcsaféket és radiálisan rögzített nyergeket találni, nem mintha szükség lenne erre a megoldásra - a nyereg felfogatásának minimális szerepe van a fékhatásban, ezt azért találták ki, hogy a versenysportban könnyen lehessen cserélgetni a különböző méretű tárcsákat a különböző pályákon. Ez ebben az esetben tehát optika, a fékhatás simán csak korrekt, a 215 kilós robogót megfogja, de nem ezzel fogunk a Mátrában féktávon fölényesen beszúrni a sportmotoroknak. Hátul is két féknyereg van, de tárcsa csak egy. Az egyik nyereg a hidraulikus üzemi fék - népies nevén a hátsó fék -, a másik pedig a bovdenes rögzítőfék. Utóbbinak nincs sehol kallantyúja, az oldalsztendert lenyitva húzzuk be, mondhatni automata, már amennyiben megállásnál automatikus mozdulat a sztender lenyitása. És egy apróság: mind a két fékkar állítható, ami az ennél drágábbaknál sem természetes.

A tisztességes, de nem korszakalkotó futómű és fék mellé jár ABS és kikapcsolható kipörgésgátló - mind a kettő hagyományos, a kerekek forgáskülönbségéből dolgozó rendszer, amely a konkurensek színvonalát hozza, ahogyan a műszerfal is. A színes, TFT kijelző még a kétszer ennyibe kerülő sportrobogók között sem alap. Balra az analóg sebességmérő, jobbra a fordulatszámot látni, a kettő között pedig egy LCD kijelző kapott helyet, ahol nyomon követhetjük az üzemanyag szintjét, a napi kilométert, az átlagfogyasztást, a vízhőfokot, az akkufeszültséget és a pontos időt. Az elrendezés, a dizájn és a kék-ezüst színkombó szintén ismerős volt, aztán beugrott, hol láttam ilyet legutóbb: a Yamaha Tmax 560-on. Úgy látszik, a SYM tényleg csinált egy best of válogatást a Yamaha robogóiból.

Bár a kapcsolók minősége elmarad az európai vagy a japán ellenfelektől, az általános összeszerelési minőség meggyőző. A SYM ezen a téren korábban sem küzdött kihívásokkal, a mechanikai alapjaik kellően stabilak - olyannyira, hogy az erősen prémiumnak árazott Lambrettához is ők szállítják a technikát. A MaxSym műszakilag teljesen versenyképes a nagyokkal, és ha a különböző nyomogatás/nyitogatás terén nem is annyira tökéletes, már nyugodtan oda lehet parkolni vele egy Yamaha, Honda vagy BMW mellé. Ami viszont tisztán látszik, hogy hiába a távol-keleti gyártás, a minőséget ott sem lehet kavicsokért összehordani. 2,3 millióba kerül, vagyis csak ötvenezerrel olcsóbb, mint a Yamaha XMax 400 és a Honda Forza 350. Igazából nem a SYM drágább a vártnál, hanem a Yamaha és a Honda tudott nagyon jó árat szülni, a Burgman 400 ugyanis 2,7 millió, a BMW C 400 GT pedig 2,75 millióról indul.