Mit illik a próbaúton, és mit nem?

2018.09.07. 11:17

Tisztelt Nepperűző!

Nem vagyok gyakorlott motoreladó, ezért fordulok hozzád kérdésemmel.

El szeretném adni motoromat, azonban nem tudom, hogy motoroknál hogyan szokott lenni a próbaút.

Nyilván nem örül neki a vevőjelölt, ha azt mondom, hogy a próbaúton nem vezethet, vagy ha én akarok mögötte ülni, azonban egy motornál mégiscsak nagy kockázatot látok a próbaútban.

Attól kevésbé félek, hogy nem hozza vissza, mert elkérem egy igazolványát, talán még széthajtani sem föltétlen tudja ilyen rövid idő alatt, a mai technikák gondolom védve vannak eléggé.

Azonban mi van, ha elesik a próbaúton?

Nyilván nem fogom ismerni az illetőt, nem tudom, hogy hogyan tud motorozni, mit akar csinálni a próbaúton.

Mi ilyenkor a szokás?

Bízni kell?

Válaszod előre is köszönöm.

Gábor

Kedves Gábor!

Egy ismerősömmel volt, hogy jött a gyerek, a felesége pedig mondta, hogy akkor most el kell adnia a motorját. Neki ehhez nem volt sok kedve, de konfliktust sem akart, ezért meghirdette elképesztően drágán, és teljesen hülye feltételeket szabott mindenhez - a sztorit nem követtem végig, a gyerek már óvodába jár, a motor viszont még mindig megvan. Tehát ha hozzá hasonlóan igázából nem is akarod eladni a motort, akkor teljesen elfogadható olyan kihívások elé állítani a vevőt, hogy csak kívülről nézheti a próbautat, vagy mögötted kell ülnie, vagy te ülsz mögötte (mondjuk nem tudom, hogy miért esne el valaki kisebb eséllyel, ha mögötte ülsz).

Ezt pl. nem illik a próbaúton
Ezt pl. nem illik a próbaúton

Alapszabály, hogy motort meg úgy általában járművet tilos próba nélkül megvenni. Ráadásul egy motoros próbaút kockázata éppen akkora, mint egy autóé, csak az autó nehezebben borul fel, de könnyebben nekimegy dolgoknak. Emiatt nem aggódnék.

A legegyszerűbb, ha azt mondod, hogy a vételárat tegye le eléd, és akkor mehet próbakört. Ha eldobja a gépet, akkor nem is kell alkudoznia, írhatjátok az adásvételit, van egy csúszásnyomos motorja.

A próbakörön széthajtás nehéz ügy, általában pár kilométerről szokott szó lenni. Ha éppen a próbaút alatt könyököl ki a hajtókar, szakad le a szelep, törik el a főtengely, szakad el a lánc, szorulnak meg a csapágyak, stb... akkor arról  nem a vevő tehet. Ha látszik, hogy elindulni sem tud, csak a kuplungot égeti le, akkor kellemetlen ügy, de lehet neki szólni, hogy álljunk csak meg, nem adod el neki, mert nem akarod, hogy a te motorodon haljon meg. Lesz sértődés, meg kellemetlen, de jó eséllyel soha többé nem találkoztok.

A kockázatok minimalizálása érdekében azt teheted, hogy ha hideg motorral várod (úgy illik), akkor beindítjátok, megvárjátok, míg bemelegszik, és csak aztán indul el. Aztán van még az, hogy mit illik a próbaúton és mit nem: kihúzatni, keményet fékezni, végiggangolni a fokozatokat, tehát amik a hibák kiszűréséhez kellenek, azokat egyszerűen meg kell tenni, viszont mondjuk az egykerekezés és a végsebesség megtalálása, vagy a hátsó gumi leburnoutolása már egyáltalán nem indokolt manőver, bár normális esetben az első kettő nem károsítja a motort.

És még egy jó tanács: ha már eladtad a motort, ne nyúlj hozzá. Már a kapun se te told ki! Két sztori is van a közvetlen környezetemből, mind a kettő az eladott motor bepakolásánál született kárról szól - egyszer a furgonban sikerült felborítani a már eladott motort, akkor a meghorpadt kipufogót kellett kompenzálni egy ajándék tanktáskával, egyszer pedig szintén az eladó ügyetlensége miatt csúszott le a rámpáról a hátsó kerék, és akkor az utánfutó széle ki is bökte a kartert, aminek visszafele áramló pénz lett a vége.

Üdv:

Nepperűző