Sapka BMW R18: Ez is megvan, még sincs este

2021.10.10. 07:04

A mester elkészült, és mindenki boldog. Az R18 már javában rója az utakat. Tulajdonosa, Tibi pedig volt annyira jó fej, hogy egy rögtönzött interjú erejéig megosztotta velünk az első benyomásait.

- Mi volt a benyomásod az első találkozáskor?

Tibi: Kicsit féltem. Az ilyen átalakításokban azért nem hittem, mert megesett már, hogy egy motorozható motorból egy nem motorozhatót kaptam, amivel utána eléggé megszenvedtem. Így az egyensúly megteremtése nagyon fontos volt: átalakítani a tömegtermelésben készült járművet, úgy, hogy az motorozható is legyen. Végül kialakult köztünk egyfajta bizalom, ami rávitt erre az egészre, hogy mégis megpróbáljam.

- Ki javasolta Sapkát, miért döntöttél mellette?

Sapi: Egy közös barátunk, Laszip Isti gondolata volt, hogy Tibi keressen meg engem. Ő inkább amerikai autókkal foglalkozik, de benne van a custom kultúrában is.

- Hányadik motor lesz a garázsban?

Tibi: Ezen kicsit gondolkodnom kell, de azt hiszem, az ötödik. Viszont ez az egyetlen átépített jelenleg, mert az előzőt, a merev vázas Yamahát eladtam. Azzal már harag is volt a vége felé.

- Hogy jött a motorozás az életedbe?

Tibi: Nagyon régi történet, még huszonéves koromból.

- Milyen volt Sapka az első találkozásnál?

Tibi: Ilyen közvetlen, mint most. Hittem benne, és Pisti szavára is adtam, bíztam benne, hogy jó lesz. Valójában én egy igazi iparost kerestem, egy mestert, aki képes hozzányúlni a dolgokhoz, akinél nem az számít, hogy van kifestve a műhely. Ebben a globalizált világban egyre kevesebb ilyen van, ezért szerettem volna találni egyet. Persze itt most dicsérni kell a BMW-t is, mert ebben a tömegtermelésben igazán klassz motorokat épít, de hittem, hogy ehhez még lehet plusz értéket hozzáadni. Az elkészült műben pedig pont ezt látom, ezeket a kitüremkedéseket, amelyek harmóniában vannak az eredeti motorral. Szerintem erre a BMW is büszke lesz.

- Volt beleszólásod az építésbe?

Tibi: Persze, ő teljesen demokratikus, de úgy gondolom, ha valakinek odateszem a bizalmat, akkor iránymutatást ugyan adok, de az egyéb, operatív dolgokba nem szólok bele.

- Mennyire kellett türelmesnek lenned?

Tibi: Nagyon.

- Milyen érzések keringenek benned?

Tibi: Most egész jó, valójában akkor voltam kicsit letörve, amikor az első, május végi határidő elcsúszott. De mégis éreztem, hogy ez az év sem lesz az igazi. Így amikor szinte az összes motoros találkozó elmaradt, már kevésbé éreztem rosszul magam. Mert ezt a motort leginkább arra szeretném használni, hogy belföldön lehetőleg minél több találkozóra eljárjak vele.

- Külföldre el sem indulnál?

Tibi: Dehogynem, elég fakír vagyok, hogy kibírjak rajta akár pár száz kilométert, de nem ez a legfőbb célom.

- Mit éreztél, amikor először megláttad?

Tibi: Minden csalódottságom eltűnt az első pillanatban, amikor megláttam. A koordinációkon egyébként végig a párommal közösen vettünk részt, aki néha elég kritikus, de az ő arcán is pont ugyanezt az elégedettséget láttam. Nem lehet belekötni egyetlen részletébe sem. Teljes mértékben megfelel az ízlésemnek. Persze volt közöttünk egy szimbiózis, és mivel Sapi sokat foglalkozott emberekkel, nyilván valahogy kiszippantotta belőlem, mi az, amit látni szeretnék.

- A színe számomra elég különleges.

Tibi: A belga királyi gárda-szürke klassz szín, de ez kizárólag a Sapi ötlete volt, én nem láttam át.

Sapi: Ez egy egyszerű dologból fakadt, mert amikor találkoztunk a Wallisban, Tibi egyértelműen elmondta, hogy a fekete vázat nem szeretné látni, a blokk színe viszont tetszene neki. Innen indult a szürke mizéria. Matt szürkét egyáltalán nem akartam, mert az talán egy modern motor hatását keltette volna. Én meg úgy gondoltam, ebből nem kell modern motort építeni, az üzenet teljesen más. Valójában a fényes szürke volt, ami inkább megfogott.

Tibi: Amikor az első koncepció-változatot bemutatták, az sem egy modern motor hatását sugallta, én pedig szerettem volna megtartani azt az irányt. Mindenképp egy korhű motort akartam, a negyvenes-ötvenes évek hangulata egyébként is közel áll hozzám. Meg ez a motor egyébként is életérzést ad, minden másra ott van a modern technológia. (szerk.: Tibi túrázni egy Ducati Multistradát használ.)

- Ezek szerint még hiszel az életérzésben?

Tibi: Hát hogyne, erről szól az egész. Ezért hallgatok zenét is a bukó alatt, együtt harmóniában van minden. Leginkább jazz és progresszív rock, ami szól.

- Milyen érzés volt először menni vele?

Tibi: Annyit tudni kell róla, hogy először nagyon rángat keresztben, de ezt hamar meg lehet szokni. Az egyetlen, amiben kételkedtem, azok a gumik voltak. Valahogy félelmetesnek tűnt ez a korabeli forma, de végül meggyőzött. Összességében kifejezetten kellemes.

- Hosszútávú kapcsolat lesz belőle?

Tibi: Ebben egészen biztos vagyok, és abban is, hogy nem adom el.

- Milyen terveid vannak vele?

Sapi: Kiállításokra szeretnénk elvinni, ez egészen biztos. Fontos, hogy nemzetközi szinten is megmutassuk.

Tibi: A baráti kör hasonlóan gondolkodik, mint én. A kanyargós, túrázós menetekre ott vannak a modern, erre a célra vásárolt motorok, ezzel pedig leginkább a nyugodt, gurulós hétvégékre fogok menni.

Ui.: Azoknak az olvasóinknak, akik szorgalmasan végigkísérték a motor fejlődéstörténetét, és esetleg élőben is szívesen megnéznék, jó hírünk van. 2021. november 5-én a BMW Wallis szakmai napot tart újságíróknak, ahol Sapka mester válaszol a kérdéseikre. Ennek kezdési időpontja még nem ismert. A jó hír, hogy ezt követően egy héten keresztül viszont a nagyközönség is alaposan megcsócsálhatja az R18-at, és gyönyörködhet a messzemenőkig kidolgozott részletekben, ellenőrizheti a cikkekben eddig szereplő információk valóságtartalmát, és megnézheti élőben, milyen a „belga királyi gárda-szürke”. Sapka pedig külön megköszönné a lehetőséget a Wallisnak.