Így dobtam el előre megfontolt szándékkal három év garanciát

2021.06.04. 06:21

Volt már egyedi fényezésű sisakom, de az már pár éve visszavonult a polcra. Elhasználtam, nincs tovább, műtárgy lett belőle. Azóta is folyamatosan vágytam arra, hogy újra halas sisakban motorozzak - így az AGV K6-tal amint lehetett, bekopogtattam Mike Tomihoz, a hazai airbrush pápához. Annyit mondtam, hogy a halak hiányoznak, átküldtem neki képeket a kedvenc fajaimról, a többit pedig rábíztam, elvégre kettőnk közül ő a művész. Március elején adtam le a bukót - Tomi elfoglalt volt, akkor indult éppen a rali szezon, ahol a fél mezőnynek ő festi a sisakokat, meg igazából mindenkinek, beleértve Michelisz Norbit is, nem is nagyon zaklattam, hagytam alkotni. Nagyjából egy hónap múlva hívott, hogy mehetek a műért. Az előzőt is imádtam, ez a mostani pedig egyszerűen szürreálisan jó lett. A régi olyan mellette, mint amikor rácsodálkozol egy régi számítógépes játék grafikájára, nahát, ezt hívtuk akkor valósághűnek?

Ami érdekes volt, hogy Tomi ezt már nem szedte szét teljesen a csupasz héjig, hanem csak alaposan kimaszkolta, és úgy festette, emiatt az első pár motorozást kemény hígítószagban tettem meg, de azt mondta, hogy a modern sisakok már annyira bonyolult szerkezetűek, sok ragasztott résszel, hogy ezeket már nem szívesen bontja szét, például a szellőzők zárható része sem olyan triviálisan szerelhető, mint tíz vagy húsz éve. Így ha lehet, inkább nem bont. Nekem így is jó - a garanciáról már úgyis lemondtam abban a pillanatban, amikor elengedtem a gyári színt.

Hogy mi?

A jogszabályokban egyébként nincs garancia - ott jótállás és szavatosság van, az előbbi az, amit a köznyelv garinak hív. A jótállás és a szavatosság közötti fő különbség, hogy kinek kell a hiba okának feltárásának és bizonyításának a költségét viselnie - a jótállás ideje alatt az eladó vállalkozásnak, majd ha az lejárt, és már csak a szavatosság érvényes, akkor a vevőnek kell bemennie egy vizsgálóhivatalhoz a független szakvéleményért. Az, hogy mire mennyi jótállás és szavatosság vonatkozik, az a terméktől függ, egy elektronikai eszköznél, mint mondjuk egy sisakkommunikáció, ott az ár a meghatározó. 10 ezer forintnál drágább termékre 1 év, 100 ezer felett két év, 250 ezertől felfelé három év. A motoros ruházat viszont nem számít tartós használati cikknek, ezekre alapból fél év jótállás és egy év szavatosság van. Az AGV sisakoknál alapból egy év a gari, de ha beregisztrálod a terméket az AGV oldalán, akkor típustól függően 3-5 évet is adnak rá - a K6-ra egyébként a regisztrációval három év lenne, amennyiben nem módosíttattam volna rajta, ugyanis a jogszabály szerint a termék módosítása automatikus garanciavesztéssel jár.

Erre rá is kérdeztem Tóth Robinál, a Shox üzletvezetőjénél, aki elmondta, hogy a jogszabályt szigorúan véve tényleg így van, és ilyenkor a kereskedő széttárhajta a kezét, mondván, hogy ezt ők nem így adták el, de náluk az a jellemzőbb, ha egyértelmű, hogy a módosítás és a reklamált hiba között nincs összefüggés - például ha az én sisakomon eltörne a D-gyűrűs csat, aminek nyilván semmi köze az átfényezéshez -, akkor egy ilyen esetben nem hajtják el az ügyfelet, de alapszabály, hogy a módosított termékkel kapcsolatos garanciális ügyintézés a kereskedés jófejségén múlik.

Felhívta a figyelmemet arra, hogy nem csak a módosítással lehet bukni a garanciát, hanem azzal is, ha egy észlelt hibával az ember nem fordul azonnal a kereskedéshez, és az tovább súlyosbodik. Például ha az alsó gumikéder elkezd leválni, ne várd meg, hogy teljesen elengedjen, jelezd azonnal. A garanciális ügyintézésnek a vége egyébként nem mindig a termék cseréje vagy a pénz visszafizetése, a jogszabály szerint ugyanis ha a hiba a használatot nem befolyásolja, például egy elszíneződés/fakulás esetén, akkor az értékcsökkenést kell kompenzálni - vagy vásárlási utalvánnyal vagy visszaadnak valamennyi pénzt, esetleg ha a hiba mondjuk a belső szivaccsal kapcsolatos, akkor felajánlhatják, hogy beszerzési áron adnak hozzá újat.  Ilyenkor mind a két oldalról szükséges némi rugalmasság.

Nem mintha bármi gondom lett volna abból, hogy elkészült az új fényezés, csak nem árt erről az oldalról is tudni, ha valaki ilyesmin töri a fejét.

Az átvételtől nagyjából másfél hónap volt belakni a sisakot - a rengeteg home office miatt nem ültem motorra minden nap, lassan pörgött bele az üzemóra, de most már felvette a koponyám formáját, ahol kellett, engedett annyit a szivacs, hogy otthonos legyen. Ami meglepő, hogy mennyire kevés a hely a belül, nem vagyok egy karvalyorrú, de tényleg egy-két milliméter van az orrom az állrész között, kíváncsi vagyok, hogy ha kilágyulnak majd az arcpárnák, nagy tempónál mennyire fog rányomódni az orromra. Viszont éppen azért, mert közel van a plexi a szemhez, nagyon jó a látótere. Nem csak vízszintesen, hanem vertikálisan is - ez utóbbi pedig a sportsisakok jellemzője. Ugyanis amikor a motorról lelógva nézed a kanyar kijáratát, olyankor szinte felfelé nézel, a K6 ebben kimondottan jó. Ennek a kialakításnak a hátránya túrán üt be, ugyanis nem tudod a bukót úgy a szemedbe húzni, hogy árnyékot vessen a szemedre. Ebből a szempontból a K6 sportsisak, ugyanakkor a szellőzése elmarad a dedikált versenysisakoktól, amelyeknél nyitott szellőzőknél érzed, hogy lobog a hajad. Ezen a téren a túrajelleget tették előrébb, és a szédületes szellőzés helyett inkább a viszonylagos csendességet választották. Mert olyan nincs még 500 ezerért sem, hogy valami állatul szellőzik ÉS csendes - vagy az egyik, vagy a másik, ennél mind a kettőt belőtték nagyjából középértékre, vagy talán inkább a csend javára.