Dráma és siker az Erzbergen

2019.06.02. 15:11

Szombaton éjszaka megint az eső kopogására ébredtünk, a víz egyre csak verte a sátrak, autók tetejét. Ahogy híztak a pocsolyák, úgy tűnt egyre kevésbé lehetségesnek a pénteki idők javítása. Reggelre aztán alkalmanként kisütött a nap, csak pocsolyák maradtak, a gyomorgörcs. Tegnap jók voltak az időjárási körülmények, a jól fogott a nedves talaj, és a magyar indulók előtt csak 400-600 versenyző taposta a pályát. Az akkor megfutott időeredményen kell javítani úgy, hogy ma sár van, és a nyomvonalat még plusz 1800 versenyző túrja-kaparja, mire újra nekiindulhatnak a fiúk.

Egyedül Csepi Tamás lehetett nyugodt, sőt akár örülhetett is ennek, hiszen az ő tegnapi 401. helyezést érő ideje így kevésbé van veszélyben. A szombati, 500 legjobb közé jutásra hajtó versenyzők, akik jelenleg több százan acsarkodnak a mieink helyezéseire, Tamás helyét már nehezebben veszélyeztetik. A többiek viszont mind a javítás nehéz kényszerével állnak rajthoz, hiszen a második napi futam eredményei alapján a bejutáshoz szükséges időküszöb mindig lefelé változik.

Számomra ez kisebb dráma, mert Kristóf fiam semmiképp nem akarja elengedni, hogy javítson, pedig ez lehetetlennek tűnik. Olyan érzésem volt, mintha háborúba küldeném. Ugyanígy van ezzel Sebastian és a két Ádám is. Vicsorítva indulnak és fogcsikorgatva mennek, ma mindenképp javítani kell a döntőbe kerülésért. Aztán sorban teljesítik, és mindenki épségben lejön. A pálya természetesen trágya a tegnapihoz képest: kiálló, és mindenfelé guruló kövek, sáros vízátfolyások, és sokkal mélyebb nyomok.

A futam után nincs más, mint élvezni ezt a remek napot, csodálni a környező hegyeket örülni, hogy ma nem tört magyar csont, és nyugodtan idegeskedni az eredményeket várva. Este 10 után fel is kerülnek a verseny oldalára, óriási az izgalom. Csepi Tamás a pénteki jó idejével végül 440. helyen döntős, és a 9. sorból indulhat. Kiss Sebastian több mint 4 másodpercet tudott javítani, a tegnapi 485. helyezést ma a gyönyörű 406-ra hozta, ez a döntőben a 495. helyre lett jó.

És itt jön a dráma: Kristóf fiam pénteken az 500. volt. De hiába tudott javítani közel 2 másodpercet, és ért be 11:20-as idővel egy 16 éves fiútól elképesztőnek számító 445. helyen szombaton, az 500-as bejutási küszöbtől végül két másodperccel lemaradva, az 535. helyen végzett. Ugyanezt érezheti Oroszlán Ádám, akit a tegnapi 496. helyéről üldöztek az 545.-re, és hasonlóképp bosszankodhat Brenner Ádám is, aki hiába javított 13 másodpercet, és jött be szombaton 11:21-es, a 455. idővel, ez az 548. helyre volt elég. Hogy érezzék, mit teljesítettek a magyar fiúk a szombati rosszabb pályán: az egyik élmenő, Graham Jarvis 10:57-et futott aznap.

További magyar végeredmények:

Pálkövi Baksa: 928. 12:38

Bartl Péter: 979., 12:52

Epstein Péter: 1114., 13: 26

Pálkövi György: 1238., 13:50

Vári Dániel: 1346., 15:09

Mindenképp meg kell említeni, hogy román színekben induló Józsa Norbert Levente, aki tavaly a 16. helyen fejezte be a versenyt, a 17. rajthelyről indul néhány óra múlva, a legnagyobb sztárokkal egy sorban, de mögötte néhány sorral ott lesz Csepi Tamás és Kiss Sebastian. Drukkoljanak velünk, a vasárnap a Hare Scramble napja, arról is beszámolunk hamarosan.

Az előző napok eseményeirőlitt írtunk.