„Amíg ésszel csinálom, mindig lehet egy következő szezon”

Interjú: Dean Harrison

2020.02.13. 06:19

Kevesen vettek volna mérget arra, hogy Dean Harrison egyszer Senior TT-t nyer. Vagabund ifjúként kezdte karrierjét, akitől eleinte mindenki óvakodott, mert rendszerint túlvállalta magát. Idővel végül nem csak az esze jött meg, a tempóját is fokozni tudta, így mára Peter Hickman-nel átírták az utcai versenyzés szabályait. Harrison végül megnyerte a Seniorok versenyét. Nem titok, hogy a tavalyi TT-n leginkább kettőjükre fókuszáltam, így a nekik szegezett kérdések között fedezhetnek fel némi hasonlóságot.

A Superbike futam után bevallottad, hogy magad elé kellett engedned Conor Cummins-t, mert valami gond volt a motorral, ezért estél el a győzelemtől. Egy ilyen helyzetben, amikor életed első győzelmét veszíted el, miként lehet mégis koncentráltnak maradni, és folytatni a versenyt?

Az üzemanyagszivattyúval voltak gondjaink. Ilyenkor sok mindent tenni nem lehet, csak elfogadni a tényeket. Nem rajtam múlott, nem az én kezemben volt a sorsom, csak azt tudtam, ha be akarom fejezni a versenyt, magam elé kell engednem Conort, mert számára túl veszélyes lett volna mögöttem maradni. Ez a felelősségvállalás, enélkül nem lehet utcán versenyezni. Mondjuk a csapatnak szívesen kiszóltam volna.

Mindenki tudja, hogy neves versenyzőcsaládba születtél, édesapád, Conrad az egyik legjobb oldalkocsis versenyző. Volt bármi esélyed, hogy ne motorversenyző légy?

Hogyne, sőt, alapvetően autószerelő vagyok, kiskoromban egyáltalán nem jött szóba, hogy egyszer majd versenyezzek. Motorozni is csak a szórakozás miatt kezdtem, együtt mentem a haverokkal. Volt egy kis CBR600-asom, imádtam, nem akartam nagyobb motort, akkor neveztem be az első klubversenyre, amikor már tizenkilenc is elmúltam. Azt hiszem második lettem.

Volt bármilyen nyomás egyébként apád részéről?

Az apám? - még a versenyeimet sem szokta megnézni. Nem jár futamokra sem, egyedül Oulton Parkba jött el, ha jól emlékszem, mert számított rá, hogy Josh Brookes fog nyerni, és látni akarta. Engem csak ritkán néz meg. Jó, most persze itt van, mert neki is indulni kell oldalkocsiban.

Valamennyit azért csak segített, amikor először idejöttél.

Különösebben nem, azon kívül, hogy megosztotta velem a sátrát, és egy furgonban hoztuk el a motorokat. Első évben valamennyit azért tett-vett a motor körül, de ezen kívül nem tolta túl a dolgot. A többit egyedül intéztem. Mondjuk az igaz, hogy első évben eljött anyám főzni. Utána meg a nagyapa adta kölcsön a furgonját, hogy a motorokat szállítani tudjam.

Abban sem, miként kell összerakni egy jó kört a TT pályán?

Biztos segített volna, ha nyaggatom, de azért teljesen más oldalkocsisként menni ezen a pályán, mint szólóban. De pénzt például soha nem adott, egyetlen pennyt sem, és nem is mondta, hogy itt versenyezzek. Ezért egyedül kellett megoldanom a feladatokat. Igazából minden arról szól, hogy kellő türelemmel légy, és tanuld meg alaposan a pályát.

Hogy áll össze a tökéletes kör?

Fogalmam sincs, mert szerintem olyan nem létezik. Egyszerűen képtelenség lenne úgy felépíteni egy kört, hogy abba még egy apró hiba sem csúszhat. Valami úgyis történik mindig, és akkor itt most századmásopercekről beszélek. Irtó nagy majomnak kellene lennem, hogy erre most azt mondjam: semmi ördögi, csak menj egy hibátlan kört. Mert aki egy kicsit is tudja, miről beszélek, azzal is tisztában van, hogy ilyen nem létezik.

Hogy lesz valakiből top versenyző?

Jó esetben egyszer megjön a tempó, és észreveszed, hogy úgy vagy egyre gyorsabb, hogy közben nem léped át a komfortzónád. Talán ez a legfontosabb. Érzed, hogy folyamatosan javul a tempód, és erre építesz. Eközben próbálsz annyira laza maradni, amennyire csak lehet. De változó az érzés is. Tegnap például rohadt szarul mentem a hatszázassal, de mire jöttek az ezresek, helyreállt minden, és belülről is úgy éreztem, jót mentem. Fontos, hogy ezen a pályán nem lehet erőből menni, tisztelned kell minden méterét. És végig nyugodtnak kell maradnod.

Agresszív versenyzőnek tartod magad?

Nem, azt gondolom, hogy nagyon lágyan, és nyugodtan motorozok. Ez a kulcsa mindennek, létfontosságú.

Mégis olyan kanyarokban fordulsz erőcsúsztatással, háromszáz közeli tempóval, ahol nincs bukózóna. Ezt rajtad, és Hickmanen kívül senki nem csinálja.

Így fordítjuk a motort, funkcionális dolog, nincs benne semmi különös. Jó helyen, és jó időben a megfelelő gumival ezt bármikor meg lehet csinálni, csak a gázt kell húzni, kanyarodni, és koncentrálni. Azért csináljuk, hogy gyorsabbak legyünk. Ez például valami olyan, amit a rövidpályás versenyekről hozunk.

Segít, hogy a brit bajnokságban is motorozol?

Igen, mindenképpen. Leginkább a motorfejlesztés terén, és megérteni, miként lehet folyamatosan a határon motorozni.

Ezek szerint a TT-n is folyamatosan a határon mész?

Igen. Hallottam, hogy sokan állítják, ezen a pályán tartalékolni kell, de mindenki hazudik, aki ilyesmit mond, mert ez egy verseny, és egyetlen ember mindig lesz, aki majd bevállalja a száz százalékot, ha a többiek csak kilencvenen mennek. Szóval ez egy nagy hazugság.

És a veszélyfaktor, egy esetleges hiba esetén?

Ez egy ilyen hely, el kell fogadni, hogy a TT veszélyes. Amúgy manapság már mindenütt veszély leselkedik rád, nem kell feltétlenül idejönni, hogy veszélyben érezd magad. Sokan jönnek hozzám, és mondják, hogy mennyire őrültek vagyunk, mert ilyen veszélyes sportot űzünk. Na, ez az, amire végképp nincs szükségem. Pontosan tudom, hogy veszélyes, nem mások fognak felvilágosítani erről. Inkább csak idegesít.

Milyen a kapcsolatod Hickmannel?

Teljesen jó, mondhatni baráti. Nagyon jóban vagyunk, verseny után gyakran együtt lógunk, és általában kitárgyaljuk a dolgokat. Még ha ez kívülről másmilyennek is tűnik.

Lehet még tovább gyorsulni?

Az idén kiderülhetett volna, de ehhez szükség lett volna jó időre, és egy csomó gumira a pályán. Ez minden. Azt hiszem, lehetne menni még gyorsabban, de sajnos 2019 nem volt erre alkalmas. Nem kell napsütés, és forróság, csak száraz idő, és egy csomó gumi az ívekre.

Mi volt az a pont, amikor érezted, hogy elég gyors vagy a győzelemhez?

Évről évre, körről körre jön a sebesség ezen a pályán. Nem egyetlen nagy áttörést kell elképzelni: ez lassú, sok esetben hosszú folyamat. Évekbe telik.

Volt olyan, amikor azt érezted, kívül vagy a határaidon?

Hiszed vagy sem, a 2019-es Superbike versenyen sokkal többet hibáztam, mint egy évvel korábban. Ez kívülről alig észrevehető, mégis hibáztam, hiába voltam gyorsabb, mint 2018-ban. Meg kell szokni az új motort, másként kell vezetni, szóval apróbb hibák azt gondolom, beleférnek. De most bevallom a legnagyobb titkomat. Ha nem vagyok benne biztos, száz százalékban, hogy száraz a pálya, ha nem jelenti ki valaki, vagy személyesen nem tudok meggyőződni arról, hogy nincs bárhol egyetlen apró tócsa, akkor lelassítok. Szükségem van a tudatra, hogy porszáraz mindenütt, csak akkor tudok igazán gyors lenni. Mert pontosan tudom, ha egyetlen kanyarban is ráfutok egy apró vízfoltra, és túl gyors vagyok, jó eséllyel meghalok. És itt van mellettünk a két gyerekem meg a felségem. A kisebbik gyerek hét hónapos, indokolatlan hiányt hagynék magam mögött. Amikor lassítok, mindig a következő évre gondolok, és előre tekintek, mert amíg ésszel csinálom, mindig lehet egy következő szezon, ahol majd bizonyíthatok.

Mennyire nehéz összeegyeztetni a családdal a versenyzést?

Semennyire, így lettünk egy család, mindig is ezt csináltam, a feleségem így ismert meg. Nekik mindenük megvan, a gyerekekről az anyjuk gondoskodik a versenyek ideje alatt, nekem csak motorozni kell.

Mennyi ideig szeretnéd folytatni?

Egyelőre nem tudom, elég fiatal vagyok még, de ha befejezném esetleg motorral, biztos folytatnám oldalkocsival.

Szoktál magadban beszélni verseny közben?

Néha igen, szoktam, főleg ha hibázok. Mondjuk akkor általában fasznak hívom magam. Meg inkább idegeskedni szoktam, amikor például elrontok egy kanyart, és túl lassan megyek be, mert olyankor tudom, hogy egy csomó időt veszítettem. Mondjuk a 2019-es TT időjárása csapnivaló volt, azt hiszem az életben nem volt még ennyire szar, ami azért is probléma, mert két motorozás között rengeteg idő telt el, nem tudtunk rendesen ritmusban maradni.

A közönségből szoktál valamit észlelni verseny közben?

Nem igazán figyelem, mi történik a pálya szélén, próbálok csak a motorra, és magamra koncentrálni.

A rajt előtt mennyire vagy feszült?

Semennyire sem lehetsz feszült. A rajt előtt általában veszek egy nagy levegőt, kifújom magam, és minden elhalkul körülöttem. Onnantól kezdve csak a motorra és magamra koncentrálok, olyan mint egy utazás, semmi hirtelen mozdulat, lehetőleg csak apró, és lágy mozzanatok. Kívülről persze más, de belül így érzem. Az agybaj nem megengedett.