Márquez hátradőlve nyeri a futamokat

Összefoglalva az elmúlt két futamot, a legnagyobb csalódást talán Valentino Rossi és Alex Rins okozták, míg Viñales feltámadni látszik. Márquez egy rendkívül higgadt és okos versenyzéssel tovább erősítette vezető pozícióját a világbajnokságban, és egyre inkább körvonalazódik, aligha lesz ellenfele 2019-ben. A Ducatik az elmúlt versenyeken elfogytak, bár a szünetet követő pályák akár még kedvezhetnek is számukra. A vörösök gyengébb produkcióján is jól látszik, már most biztosra mentek, és inkább szerződést hosszabbítottak Danilo Petruccival, míg Miller is marad a Pramac-nál, vélhetően gyári specifikációjú motorral.

Az eddig szenvedő Cal Crutchlow pedig sérülten ismét csodát tett, és Németországban dobogóra állt, de ne tőlem kérdezzék, miként lehetséges ez, egy néhány napos, frissen törött sípcsonttal.

A világ hétről hétre a feje tetejére áll, a katasztrófaturisták pedig hétről hétre jól laknak, így megy ez kérem napjaink MotoGP-jében. Azok, kik egyik héten versenyzőket istenítenek, következő nap képesek a földbe döngölni őket, miközben a dolgok hátterét csak kevesen vizsgálják. Jorge Lorenzo esete mellett nem mehetünk el szó nélkül a továbbiakban, így azt hiszem, eljött az ideje, hogy róla is szóljon néhány gondolat.

A spanyolok ötszörös világbajnoka még az asseni edzéseken bukott egy nagyot, és bár látszólag kipörögte azt, mégis csigolyasérülést diagnosztizáltak nála. Ezért érthető okokból nem vállalta a versenyzést, bár helyzete ettől lényegesen összetettebb. Lorenzo számára Assen egyértelműen mumus, mióta 2013-ban szintén az edzésen bukott és eltörte a kulcscsontját. Még aznap hazarepült műtétre, vasárnap pedig rajthoz állt, és heroikus küzdelemben a legjobb tíz között végzett. Nagyjából akkor döbbent rá mindenki, mekkora állat is valójában, és bármire képes a győzelemért.

Ez pedig most sincs másként. Viszont, minden bizonnyal, életében először az agya átvette az irányítást teste felett, és megálljt parancsolt. Az első vizsgálatok alapján nem esett komolyabb baja, ő viszont nem hagyta annyiban, mert rosszul érezte magát, és elment röntgenre a központi kórházba, ahol megállapították a csigolyasérülést. Minden bizonnyal, ismerve az előzményeket, egy csomó versenyző képes lett volna motorra ülni repedt csigolyával, hisz a pálya szélén ez még nem derült ki, és küzdött volna adott esetben egy tizenhatodik helyért, mintha az élete múlott volna rajta.

De Lorenzo most másként cselekedett, teljesen jogosan, mégis úgy kapja az ívet, mintha a helyi termelőszövetkezet élen járó munkakerülője lenne. Persze nehéz ezt megfelelően elmagyarázni, de minden bizonnyal az agy fájdalomközpontjának tűrőképessége az elmúlt évek hányattatásainak következtében lecsökkent. Ezen pedig nincs mit csodálkozni. A mallorcait annyi sérülés sújtotta, hogy fiatal kora ellenére a teste szinte teljesen össze van roncsolódva, ez pedig azzal jár, bármennyire is menne, az agya egyszerűen nem engedi.

Nem bonyolult, csak minden sérüléshez kötődik egy emlék, ami újra és újra felelevenedik, ezért már akár is bukás lehetőségére, és annak következményeire gondolva összerezzen benne minden, mert az agy emlékezteti a pokoli fájdalomra, melyet pedig senki nem kíván magának.

Így esik meg néhanapján, hogy akár még egy Lorenzo kaliberű versenyző is feladja, mert egyszerűen nem tudja megzabolázni az emlékeket. Talán önök is emlékeznek arra, hogy bemutatkozó évében milyen zseniális teljesítményt nyújtott, a csapat húzóembere, Valentino Rossi pedig sokkot kapott, amikor ezt látta. És abban csak reménykedem, hogy arra is emlékeznek, amikor rögtön a szezonkezdetet követően sikerült magát úgy összetörnie, hogy tólószékkel közlekedett, mert egy kettős lábtörés miatt nem tudott lábra állni.

Lorenzo csigolyái legutóbb pedig eléggé megsérültek, fejjel érkezett a sóderágyba, a teste gyakorlatilag a nyaka körül csavarodott, nincs min csodálkozni, teljesen mindegy kívülről milyennek tűnt mindez. A legnagyobb kérdés vele kapcsolatban ebben a pillanatban az, képes lesz-e összerakni magát újfent, képes lesz-e motorra ülni akkora elszántsággal, mint tette ezt néhány éve? Pontosan tudjuk, ha valakire, rá igaz lehet a mondás, elpusztíthatatlan, hiszen bukott helyzetekből, néha még vert csatákból is képes volt győztesként kijönni.

Királykategóriás világbajnoki címeit sem zsinórban szerezte, pokolian meg kellett küzdenie mindegyikért. Tavaly pedig, amikor már mindenki leírta, és ő is a visszavonuláson gondolkodott, megtalálta a kirakós utolsó darabjait, és győzni a tudott a Ducatival, melyhez sokak szerint már kisebbfajta csoda kellett. Persze az idei esztendő más, akkor egy bajnoki címre áhítozó csapatnak dolgozott, aki bármit megtett volna a győzelemért, most pedig korunk legjobb versenyzőjének a csapattársa. Ez volt az egyetlen olyan faktor, amelytől már tavaly is féltettem, amikor kiderült, a Hondához igazol. Hisz a japánok lojális emberek, a nagy H-ra pedig soha nem volt jellemző, hogy csapaton belül két győztes alkat egóját ápolják, főleg úgy, hogy a sikercsináló már eddig is nekik dolgozott.

Lorenzo helyzete most pokoli lehet, és bevallom, sejteni sem lehet igazán lehet, mi lesz a jelen helyzet végkimenetele. Az angol BT Sport csatorna egyértelműen válságról beszél, megspékelve némi magánéleti drámával, amelyre pontosan nem tértek ki. Mindenestre szívszorító látni, hogy az egyetlen, aki eddig képes volt a bajnokságban legyőzni Marc Márquezt, megoldhatatlannak tűnő problémák halmazában szorong teljesen elveszve.

Lorenzóval párhuzamba pedig egyetlen versenyzőt állítanék, ő pedig Fabio Quartararo. Az ördögként emlegetett francia újonc eddig remek formát mutatott, és lépésről lépésre jobban teljesített, tempója néhanap már-már szédítő, olyannyira, hogy még Márqueznek is sok lehet. Jellemző rá mindaz, amely Lorenzóra pályafutása első évében. Kivéve azt az egyet, hogy a francia ezzel szemben mégsem vállalja túl magát, kevesebbet bukik. Nem szabad elfelednünk, hogy a mallorcai anno gyári motorral ment, a francia ezzel szemben csak egy szatellit csapatnál kapott helyet, és győzelmet sem szerzett még, nem úgy mint Lorenzo anno első évében. Eddigi teljesítménye viszont több mint biztató. És hosszú távon talán az sem elhanyagolható, hogy verseny közbeni első bukását csak a sachsenringi futamon szenvedte el.

A királykategóriában komolyabb sérülése szerencsére még nem volt, és ha így marad, mindenféle belső gátak nélkül folytathatja fejlődést, és érhet fel akár a csúcsra. Igaz, nemrég volt egy alkarműtétje, ami egyébként is gyakori a versenyzők között, és Németországban úgy beszitált a motor, hogy kiugrott a válla, majd vissza a helyére. Mint utóbb kiderült, kettő és négy éve már voltak gondjai ezzel. A váll szerencsétlen terület, gyógyulása jó ideig eltarthat, és kétlem, hogy szezon közben újabb műtétre vállalkozna. Emlékezzünk, Márquez tavaly így nyert világbajnoki címet. Viszont ha ez a későbbiekben nem okoz problémát számára, a szezon második felében akár még csodák is történhetnek.

Legutóbbi bukása lehetne akár vízválasztó is, de a kudarc utáni nyilatkozatából jól kiolvasható volt, túlzottan nem viselte meg, és az önbizalmát sem csorbította. Mondhatni belefér. Természetesen a valóság csak Brünnben derül ki igazán, de bízom a remek folytatásban. S ha így lesz, a legnagyobb gondba minden bizonnyal a gyári Yamahások kerülnek, gondolok itt inkább a menedzserekre. Ha alaposan megnézzük, Rossi és Viñales teljesítménye nagyjából kiegyensúlyozott, igaz, a spanyolnak eggyel több dobogója, és már futamgyőzelme is van. Összességében viszont mindketten háromszor nulláztak. Quartararo ebben a pillanatban jócskán mögöttük van, de ettől függetlenül a Yamahának lassan el kell gondolkodnia azon, mitévő legyen vele kapcsolatban. A jövő nagy versenyzőjévé válhat, de csak abban az esetben, ha a gyártól is megkapja a kellő támogatást, nem úgy, mint legutóbb Zarco. Nem hiszem, hogy a japánok ismét veszni hagyják a fiatalabb nemzedék egyik feltörekvő ászát, főleg úgy, hogy évek óta gödörben vannak.

Ebből következik természetesen az: mi lesz vajon a gyári versenyzőkkel? Rossi legutóbbi három bukása, és sachsenringi nyolcadik helye kiábrándító, bár ezek közül inkább utóbbit emelném ki. Érezhetően tudta tartani a lépést az előtte haladókkal, előzési kísérlete ezzel szemben nem volt, ennek pontos okait pedig legfeljebb ő tudja.

Továbbá néhány szót azért Alex Rins is érdemel. A spanyol motorja eléggé összeállt, de sajnos ezzel párhuzamosan Rins-ben valami elszállt. Kétszer hibázott egymás után, nagyjából senkitől sem zavartatva, és tette ezt mindkétszer egy olyan pályán, melyeken jó eséllyel újra dobogóra állhatott volna. A jelek szerint a legnagyobb csalódást ezzel minden bizonnyal Davide Briviónak okozta, az olasz szemmel láthatóan a kameráktól sem zavartatva alig képes elfojtani érzelmeit, melyet egyébként nem csodálok. Eszméletlen mennyiségű munkája van a csapatban, és hogy a gyár megfelelő motort építsen, meg persze persze abban, hogy bizalmat szavazott versenyzőjének, aki sokáig fantasztikus motorozással hálálta meg mindezt. Viszont most, ha úgy tetszik, a célegyenesben, az eddig hibátlanul, szinte mániákusan tökéletesen motorozó spanyol egy pillanatra elfogyott, valószínűleg fejben.

Talány az egész, de egy valami biztos, ebben a helyzetben a Suzuki számára a legégetőbb probléma minden bizonnyal az, hogy versenyzőjük újra magára találjon. Elképzelhető, sőt, valószínűsíthető, hogy a botlásokat épp a rá nehezedő nyomás okozza, amely a texasi futamgyőzelmet követően megszázszorozódott. Míg eddig az esélytelenek nyugalmával körözött, most sokan szinte Márquez egyetlen kihívójaként tartották számon, ehhez pedig talán még nem nőtt fel.

Nagyjából így érkeztünk meg a MotoGP nyári szünetéhez, amely remélhetőleg mindenki számára jót tesz, és a mezőny nem szétziláltan, hanem sokkal összeszedettebben érkezik Csehországba.

MotoGP Félidő 2019
Pontállás
1.	Marc Marquez	185	Repsol Honda Team
2.	Andrea Dovizioso	127	Ducati Team
3.	Danilo Petrucci	121	Ducati Team
4.	Alex Rins	101	Team Suzuki Ecstar
5.	Maverick Vinales	85	Monster Energy Yamaha
6.	Valentino Rossi	80	Monster Energy Yamaha
7.	Jack Miller	70	Pramac Racing
8.	Fabio Quartararo	67	Petronas Yamaha